Ayra profilképe

Betonkemény

Ayra, 2020-05-04

Anyám, de jó pasi! – gondoltam, amikor először megláttam őt. Na persze hamar kiderült, hogy felesége van, hiába, ez egy ilyen környék. Lilaakác köz magyar kiadás: rendezett kertek, középosztálybeli, velejéig tisztességes emberek, émelyítően boldog családok. Időnként összefutottunk kutyasétáltatás közben, szerencsére a négylábúink jól kijöttek egymással, így róhattuk együtt a köröket a futtatóban, és ahogy teltek a hónapok, egyre fesztelenebbül beszélgettünk. Soha semmi jelét nem adta, hogy tetszem neki, egy kétértelmű megjegyzés, de még csak egy ártatlan, könnyed bók sem hagyta el a száját. Kicsit sajnáltam, mert én időnként fantáziáltam róla, de elfogadtam, hogy nem lehetek mindenkinek az esete. Egy nap szóba került, hogy egy kis területet le kellene betonozni a házban, mert volt egy csőtörés, emiatt fel kellett törni egy darabon az aljzatot. Mivel ő építési vállalkozó, megkérdeztem, hogy tud-e ajánlani egy melóst erre. Csak nem gondolom, hogy majd küld valakit, ő megcsinálja – hangzott a válasz. Még aznap felmérte, mennyi anyag kell, majd másnap be is állított szerszámokkal, betonnal, váltóruhával. Pillanatok alatt átvedlett melós cuccba, és már kezdte is a munkát. Én néha lopva figyeltem, ahogy dolgozott – rutinosan, céltudatosan, mellőzve minden felesleges mozdulatot. Láttam rajta, hogy csak a feladatra összpontosít, nem is zavartam. Úgy három óra múlva izzadtan, csapzottan bejött a nappaliba, jelezve, hogy elkészült. Felajánlottam neki, hogy zuhanyozzon le, ne így vegye vissza a rendes ruháját, és ő kapva kapott az alkalmon. Bekészítettem neki a fürdőbe egy tiszta törölközőt, meg előszedtem a tusfürdőt, amit még az exem felejtett itt, majd magára hagytam. Nem, nem akarok arra gondolni, hogy egy meztelen férfi áll a kádamban... A víz végigfolyik a testén, most éppen a tusfürdőt keni magára, nem, nem képzelem el, hogy én mosdatom le a bőre minden egyes négyzetcentiméterét, végigcirógatva a bőrét, alaposan, nehogy kimaradjon egy apró részlet is, nem, nem képzelem magam elé, ahogy reagál az érintésemre, ahogy megkeményedik... Hú, b+, ennyire nem lehetsz kiéhezve... „Felhoznád a ruhámat? Azt lent felejtettem!” – rántott vissza a hangja a valóságba. „Persze, hogyne” – kapkodtam össze a holmiját, és mielőtt elindultam felfelé a lépcsőn, beleszippantottam a pólójába... Na jó, próbálj meg felnőtt módra viselkedni, nem mint egy tini... A fürdőszobában állt, dereka körül a törölközővel. Haja nedvesen hátrasimítva, megmosta azt is. A levegőben a tusfürdő férfias illata párállott, némi tesztoszteronnal vegyítve. A lábamból kiszállt az erő, persze mindent megtettem annak érdekében, hogy ne lássa rajtam, milyen hatást gyakorolt rám. A mosolya azonban elárulta, hogy átlát rajtam. Odaléptem, és a kezébe nyomtam a ruháját, de közben elkövettem egy végzetes hibát: közelről belenéztem a szemébe. A pupillája kitágult, csak egy keskeny kört hagyva az íriszének. Összeért a kezünk. Közelebb lépett hozzám, egészen közel. A ruháit engedte a padlóra esni, mert a kezére szüksége volt. Az egyikkel átkarolta a derekamat, a másikkal a tarkómnál a hajamba túrt. A csókja először finom és puhatolózó volt, de szinte azonnal szenvedélyessé és követelőzővé változott. Teljesen birtokba vett, én pedig átengedtem neki az irányítást. Pillanatok alatt a hálószobában találtuk magunkat, és ahogy az ágyra zuhantunk, addigra már meg is szabadított a ruháimtól. Ahogy a meztelen testünk összesimult, egyszerre sóhajtottunk fel a vágytól. A kezünk felfedezőútra indult a másik testén, de közben egy pillanatra sem hagytuk abba a csókolózást. Szélesre tártam a combomat, ő rám feküdt. Én lucskos voltam, ő kőkemény, így pár másodperc múlva már belém is igazította a farkát. Akadály nélkül csusszant belém, és ismét egyszerre nyöszörögtünk a gyönyörűségtől, ahogy összeolvadtunk. Tökéletes összhangban ringatóztunk együtt percekig, és nehezemre esett őt elengedni, de tudta, hogy mire vágyom, és meg is akarta adni nekem. Kicsit lejjebb csúszott, és az ajkaim helyett a mellbimbómat csókolgatta, szopogatta. Ettől már szinte elélveztem, annyira jólesett. Közben az ujjaival finoman a csiklómat kezdte simogatni. Úristen, ezt nem hiszem el! Honnan tudja, hogy pont így szeretem? Honnan ismeri ennyire a testemet? Már csak az ujjai hiányoznak... És mintha hallotta volna a gondolataimat, a mutató- és középső ujjával a hüvelyembe nyúlt, közben a hüvelykujjával továbbra is a csiklómat ingerelte. Teljesen kész voltam tőle, pár perc múlva felrobbant körülöttem a világ, és sikítva élveztem el a kezében. Percekig vonaglottam önkívületben, ő pedig minden kis rezdülésemet pontosan érzékelte, folyamatosan fenntartva a mámort. Amikor csitult kicsit az érzés, lassított a mozdulatain, de az ujjait bennem hagyta továbbra is. Majd a hasamra fordított, és az odakészített óvszert felhúzva az ujjai helyett újra a farkát tolta belém. A hüvelyem még az első orgazmustól lüktetett, de ő máris elkezdett dolgozni a következőn. Kicsit megemelte a hátsómat, hogy jobban hozzám férjen, majd előrenyúlt, és miközben bennem mozgott, az ujjával folytatta a csiklóm ingerlését. Ha az előbb úgy éreztem, ezt már nem lehet fokozni, tévedtem: mint egy augusztus 20-án kilőtt rakéta, úgy repített a mennybe a kéj, hogy a csúcspontot elérve szikrázva robbanjon szét bennem újra a gyönyör. Ő sem bírt tovább magával, megmarkolta a csípőmet, és néhány gyors, erőteljes lökéssel hörögve elélvezett. Kifulladva rogyott rám, percekig feküdtünk így abban az időtlen lebegésben, amely körülölelt bennünket, mint egy védőburok, kizárva a külvilágot, megteremtve számunkra egy saját, külön univerzumot. És mind a ketten tudtuk, hogy ez csak az első alkalom volt, de nem az utolsó...

Csatlakozz!

Ki vagy?
Kit keresel?

Titkos történetek:

Fiamma profilképe
10/10
Gyümikenyér Fiamma, 2024-04-19

Hiányzol! Rólad álmodtam az éjjel. Álmomban nem maradt el a pénteki találkozónk. Egyedül vártál rám az utcában. Amint megérkeztem,...

Elolvasom
wowwow profilképe
8/10
Edző terem wowwow, 2024-04-16

Nem voltam soha se egy nagy edzoterembe jaro. Telen hidegben valo futast viszont nem szerettem soha. Igy edzoterembe mentem. Sokkal...

Elolvasom
Napsugár profilképe
8/10
Parti séta Napsugár, 2024-03-23

Szeretett a naplementében sétálni, kiélvezni minden pillanatát a búcsúzó esti napsugarak cirógatásának. Ma különösen vágyott a vízpartra,...

Elolvasom
wowwow profilképe
8/10
Gitáros csaj wowwow, 2024-03-14

Estere valami buli érdekelt így elkezdtem nézegetni a neten mik a lehetőségek. Kicsit keményebb zenék mozgattak volna meg. Így eléggé...

Elolvasom
Segítség:

Ebben a menüpontban összegyűjtöttük a leggyakoribb kérdéseket és válaszokat témakörönként, funkciónként rendezve. A legtöbb kérdésre itt gyorsan megtalálható a válasz, ha esetleg mégsem, akkor ugyanitt tudsz írni az ügyfélszolgálatnak is.

Rendszerüzenet

Rendszerüzenet