Nem hagytam annyiban a dolgot! Mégis csak vicc, hogy még a legminimálisabb dolgokat sem tudtam leírni az adatlapom bemutatkozó szövegénél. Folytatom itt :-) Ha még kitartó olvasó vagy, akkor visszatérnék a kezdő mondathoz. Mert hogy keresek valakit, akivel titkos órákat tölthetünk együtt. Aki tudja, hogy az órák utóbb perceknek, s a percek talán csak pillanatoknak tűnnek majd! Hiszen ha az ember feloldódik a másik pillantására, érintésére, simítására, ölelésére, az idő megáll. Amikor este kellemes bizsergés fut át a testen, s másnap lágy mosoly az arcon. És senki, de senki nem tudja: Miért mered a pillantásod a távolba, egy pillanatra... emlékezve a pillanatra! Aki megtapasztalja hogy bízhat a másikban, tudva: a másik soha nem élne vissza helyzetével. Hiszen egyenrangú felek a kapcsolatban. Bármit kérhetnek, s bármit visszautasíthatnak. Amikor elég egy pillantás... elég egy kaján mosoly... s, a másik tudja, az egyik mire gondol. Bárhogy nézem, reménytelen! Annyi mindent kellene még írnom. Mondjuk sok rossz tulajdonságom úgy bemutatni, mintha az jó és előnyös lenne. Kevés jó tulajdonságom kicsit fényezni, nagyítani. Vagy nem is kicsit… Talán írni arról, hogy mit szeretnék. Mit kedvelek, minek örülök, s minek nem. Lehet kicsit önzésnek tűnik így elsőre, de valójában mi alapján tudnál dönteni, ha ezekről nem tudsz, s nem tudok én sem. Nos… Ennyi szövegelés után alaposan gondold át, hogy megszólítasz-e, vagy válaszolsz-e ha megkereslek, megszólítalak.