Kevés az idő, és az a kevés idő is mennyire rohan, akárcsak mi a mindennapokban észre sem vesszük –jobban mondva –képtelenek vagyunk megálljt parancsolni magunknak.. Talán meg sem akarunk állni, csak azt hittük.. Talán jó lenne megállni, de valóban rohanni kell ezer a dolgunk. Talán megállunk egy kicsit elidőzünk, és rájövünk nagy hiba volt megállni dorgáljuk magunkat ezért, és megfogadjuk hogy legközelebb alaposabbak leszünk…persze nem…de jó a tudat. Talán megállunk, és nagyon jó érzések lesznek úrrá rajtunk mert végre loptunk egy kis időt magunknak, de akkor a másiknak kell rohanni, kevés az ideje, nem jut ránk még egy kicsinyke sem. Mindennek alapos oka van, és ha akarunk igenis megtaláljuk rá a lehetőséget,hacsak egy rövid időre is, de megtesszük...megállunk és megpihenünk valahol valakivel, vagy nagyon nem pihenünk viszont feltöltődünk kicsit újjá születünk,majd tovább megyünk mert a lehetőségek nem kedveznek nekünk …de adtuk amit kell,és kaptuk amire szükségünk volt. Talán könnyű elengedni, könnyed mosoly az arcon, baráti puszival megkoronázva. Talán, odázzuk a pillanatot mert érezzük kell rá szakítani időt, osztunk szorzunk faragunk a feladatokra szabott időből, de kicsiny marad a kellemes pillanatokra ,mert vár a munka a család ..Talán túl világos van és nagy a forgalom, mikor bárki megláthat, de este már nem jó a találka, mert kifogást nem lehet útfélen találni egy találkára. Talán mindent elkövetünk hogy igenis, jöjjön össze az idő amit akarunk magunknak…és minden pillanata felemelő, szebbé teszi a napokat amikből szeretnék mindig egy kicsit többet kapni, de ismerjük a lehetőségeket ,így ez soha nem lesz több egészebb ,és egy szép napon még ha fájó is, de elköszönünk…mielőtt teljesen elmenne az eszünk más irányban az életünk kis pályájáról nem tehetünk kitérőt…mert sok a kötelesség, túl komplikált az élet. És ez az a pont, amikor azt kívánjuk ,bárcsak ne így alakult volna…számtalanszor megfogjuk a telefont hogy egy rövid üzenetet írjunk, de mégsem tesszük….várjuk, hogy érkezzen egy levél amit Ő ír, de hiába. Hiányzik Ő a titkos szertartás ami addig része volt az életünknek,már csak emlék… Érdekes, de megesik nincs is a fejemben este mikor lefekszem, mégis elhatalmasodik egy pillanat alatt a tudata bennem, szép lassan kitölt...akkor tudom Ő is rám gondol valahol akkor..talán Ő is érzi…és rájövök, egy pillanatig sem kár hogy alkalmam volt megismerni Őt. Ezek a kis szösszenetek, bizony ennek a titkos életnek elmaradhatatlan részei, amiből nem jövünk ki jól…csak tapasztalást szerzünk.