Áfonya profilképe

az idegen

Áfonya, 2022-08-24

A nő remegve szállt ki a kocsiból az idegen háza előtt. Az emberek kilencven százaléka őrültnek nevezte volna, amiért egyáltalán el mert indulni. Sosem látta a férfit korábban, egy kétes erkölcsű oldalon ismerkedtek össze, és bár heteken át beszélgettek, az interneten bárki állíthat bármit magáról, és ezt a nő is tudta. Nem volt ostoba. Sok jelzővel illették élete során, volt köztük számos kevéssé hízelgő is, de ostobának soha, senki nem nevezte. Lassan nyitotta ki a kicsi kék kaput, bizonytalanul lépdelt végig az udvaron, nem mintha nem lett volna akkor már mindegy. Úgy érezte magát mint a légy, aki önként repül a pók hálójába, de valahogy mégis élvezte, hogy végre történik vele valami izgalmas. - Késett! – reccsent egy hang a fa árnyékából – Jól utazott? - Az útépítés… - kezdte a nő, de aztán meggondolta magát. Minek magyarázkodjon. A férfi odalépett hozzá, a kezét a derekára tette és szó nélkül a házba irányította. A szíve a torkában dobogott, pontosan tudta mi fog történni, de talán eddig nem hitte el. A házban félhomály uralkodott, a második ajtó egy kis konyhába nyílt ahol középen egy régi, zöld asztal állt. A férfi szó nélkül, szigorú tekintetét a nő szemébe fúrva gyors mozdulatokkal vetkőztette. A nő hagyta és csak arra tudott gondolni, hogy a férfi még csak meg sem csókolta. Nyilván nem akarta, hogy nedves legyen. Meglepően könnyen ültette fel az asztalra, a térdeit erőszakos mozdulattal nyitotta szét, és még mindig szó nélkül, de már lassabban oldotta ki a saját övét, húzta le a nadrágját, a szemét nem véve le a nő dermedt arcáról. Közel lépett, nagyon közel. A nő érezte az illatát, a szemét be akarta csukni de nem merte, csak bámulta a férfit aki a fenekét az asztalon maga felé húzta. Halkan szisszent fel, ahogy az alig nedves puncijában lassan de kérlelhetetlenül haladt előre a férfi álló farka. A nő feje hátracsuklott, a könyökét hátra támasztva hagyta, hogy a férfi egyre keményebb tempót diktálva bassza az asztalon. Nem tartott sokáig, a férfi hátralépett nem törődve a nő meglepett tekintetével. Leemelte az asztalról, egy mozdulattal szembefordította azzal és a tarkóját előre nyomva kényszerítette, hogy ráhasaljon. A kezét végighúzta a nő gerincén, a fenekében, megállt a lyuknál épp csak annyi időre, hogy a nő ereiben meghűljön a vér, hogy azt higgye, bele fog nyúlni. De nem tette. Letérdelt, a nő fenekét széthúzva kezdte nyalni azt, aki megkapaszkodott az asztal szélében és felnyögött. A férfi az arcát a nő fenekébe fúrva nyilvánvaló élvezettel nyalta, közben a keze a lábai között átnyúlva a punciját fedezte fel. Gyors, erélyes mozdulatokkal dörzsölte a csiklóját vagy éppen a kellemesnél eggyel több ujját nyomta be a nő hüvelyébe, kedve szerint. - Jöjjön! – parancsolt a hang, és a nő csuklóját megfogva húzta magával a szobába. Gyors mozdulatokkal szabadult meg a férfi is a ruháitól a padlóra dobálva azokat. A nő csak nézte kissé homályos tekintettel, az út hosszú volt, az élmény pedig sokkoló. Mindketten meztelenül álltak amikor magához húzva végre megcsókolta a nőt. Mélyen, követelőzve, kezével a nő állát lefelé húzva, harapva csókolta, másik kezével tartva a testét. Csak kettőt kellett közben lépni, hogy az ágynak ütközzenek és rázuhanva folytassák a fullasztó csókot. A nő remegett a vágytól amikor a férfi végre megunta, és a lábai közé fúrta a fejét. Kezeivel erősen tolta szét a nő combjait, mélyen, hosszan, ütemesen nyalva a csiklóját amíg percek múlva a nő szaggatottan felsikoltva elélvezett. Még zihált, amikor hasra fordította, a csípőjét megemelte, és a halk tiltakozással mitsem törődve tövig nyomta a farkát a csúszós lyukba. Előre nyúlt, a nő fejét a hajánál fogva egyik kezével megemelte, a másik kezével a csípőjét tartva erősen, durván kefélte hosszú, kegyetlen percekig, míg végül hörögve elélvezett. Az ágy mellé állva mosolyogva nézte a nő összerogyó testét. - Kér valamit inni? – kérdezte könnyedén.

Csatlakozz!

Ki vagy?
Kit keresel?

Titkos történetek:

Billpayer profilképe
9/10
Selyemsál Billpayer, 2023-06-01

Várom, hogy megérkezzen. Közben róla fantáziálok. Hogy a zuhany alatt. Hogy hátulról a péniszem megmarkolva tolja magába. És már mozgok...

Elolvasom
Billpayer profilképe
8/10
Rózsaszín 2 Billpayer, 2023-05-31

Ahogy előrehajol az asztalnál, már mögötte is termek. Felhajtom a szoknyáját – piros, térdig le a lila finom franciabugyit. Megmarkolom a...

Elolvasom
Billpayer profilképe
10/10
Kis rózsaszín Billpayer, 2023-05-30

Igen szinte minden titkod ismerem. Imádom a testeden a múló idő kéretlen jeleit. A finom kis ráncok, a bársony és a pihék gyengéd...

Elolvasom
Billpayer profilképe
7/10
Mézcseppek Billpayer, 2023-05-29

Remegve nézem! Szinte transzba esve. Igen azt az egyetlent. Azt a ragyogóan csillogót. Az aranyló lassan nyúló mézcseppet. A cseppet, ami...

Elolvasom
Segítség:

Ebben a menüpontban összegyűjtöttük a leggyakoribb kérdéseket és válaszokat témakörönként, funkciónként rendezve. A legtöbb kérdésre itt gyorsan megtalálható a válasz, ha esetleg mégsem, akkor ugyanitt tudsz írni az ügyfélszolgálatnak is.

Rendszerüzenet

Rendszerüzenet