Áfonya profilképe

Az idegen folyt.

Áfonya, 2022-08-27

Az idegen folyt. A nő félig kábultan állt fel az ágyról, keze hátuljával megtörölte a szája szélén kúszó nyálcsíkot majd a konyha felé indult. A férfit kereste de az nem volt ott, az illat azonban árulkodott, frissen főtt kávé karakteres szaga terjengett. Összeszedte a ruháit és gyorsan felöltözött mielőtt kilépett az udvarra. Hunyorogva kötötte össze a haját és próbált körülnézni az udvaron amikor az ismerős hang reccsent: - Üljön le! A hang az udvar túlsó feléből jött, egy kis asztal köré állított négy kerti szék irányából. Az egyikben az idegen ült, előtte egy kávés bögre, mellette egy gazdátlan másik. A nő leült a férfi mellé, két kezébe fogta a bögrét és hálás volt azért a pár másodpercért amíg a kávé miatt nem kellett megszólalnia. - Mire kíváncsi? – kérdezte a férfi A nő döbbenten emelte rá a szemeit. Nem gondolhatta komolyan, hogy ezek után készíti el a megbeszélt interjút. A férfi közömbös arcáról azonban nehéz lett volna bármit is leolvasni, mintha nem is pár perccel azelőtt kefélte volna félájultra. Rövid csend után a férfi a mellette üresen álló székről elvette a párnát és hanyagul maga elé dobta. - Ha nem kérdez, használja másra a száját! A nő lassan tette le a bögrét, a szája félmosolyra húzódott és az járt a fejében szegény ember mennyire naív, ha komolyan hitte, hogy utasításra szopni fog. Felállt és a ledobott párnát átlépve a férfival szembefordulva az ölébe ült. A meztelen felsőtesten végigsimítva közel hajolt és játékos csókot lopott a férfi ajkáról. - Nem erre gondoltam. Kegyednek nehéz a felfogása… A barátságtalan hangot újabb, jóval mélyebb csók hallgattatta el. A nő két kezével a férfi arcának két oldalát fogta és titkon nagyon élvezte a nevetséges kis lázadást. Nyelve mélyen a férfi szájában lassan, de határozottan kereste a férfiét. A férfi a nő feneke alá nyúlva vele együtt állt fel, majd lassan letette. A jelentős magasságkülönbség miatt a nő így már nem fért a szájához, csak nézte azt, miközben a férfi egyik keze hátul a hajába túrt és a fejét hátrahúzva először a száját majd a nyakát csókolta végig. - Térdeljen le! Hogy nagyobb nyomatékot adjon az utasításnak, a hüvelykujját a nő kulcscsontja mögé nyomta, épp csak figyelmeztetésként. A nő arca épp csak rándult aztán letérdelt, közben dacosan nézett felfelé a férfi szemébe. A száját épp résnyire nyitotta, kezeit tüntetőleg a háta mögé tette és várt. A férfi arcán némi indulat futott át, de aztán nyugalmat erőltetett magára és lassan elővette a farkát. A nő csókja óta állt, a bőr fényesen feszült a duzzadt makkon. Először a hüvelykujját nyomta a nő szájának a sarkába kezével kinyitva azt, majd a tarkóját fogta meg és a farkát a nő szájába nyomta. Felnyögött amikor a nő torka rászorult, és a rászegezett, dacos tekintetben egy könnycsepp jelent meg. A nő fejét szorosan tartva, farkával mélyen a szájában mozdulatlanul állt néhány másodpercig, aztán mozogni kezdett. Először lassan, majd egyre gyorsabban baszta a nő száját, kezével a tarkóját tartva, így annak nem volt lehetősége hátrébb húzódni, bár egyszer-egyszer összerándult, ha túl mélyre került a férfi farka és öklendezésre késztette. A nyál vékony csíkban folyt a szája sarkából a nyakán. A férfi hirtelen felállította és egy gyors, erőszakos csókot követően megfordította. Hátulról szorosan mögötte állva a nő állát a kezével felemelte és a nyakába csókolt, a másik kezével előre nyúlva a nedves punciját simogatta. Egyet lépett vele előre az egyik székhez. - Térdeljen fel! A nő szó nélkül engedelmeskedett, a szék támláját fogva feltérdelt rá összezárt lábakkal. A férfi mögé lépett, és a nő fenekét széthúzva gyorsan a nedves puncijába igazította a farkát. Hevesen baszni kezdte, és a nő torkából elégedett, kéjes nyögések ösztönözték még erősebb mozgásra. A nő hangja, a fenekén minden lökésnél végigfutó hullámzás eszetlen módon izgatta, nem bírta néhány percnél tovább. A nő vállát megragadva a lehető legmélyebbre tolta a farkát, és lüktetve elélvezett.

Csatlakozz!

Ki vagy?
Kit keresel?

Titkos történetek:

Fiamma profilképe
9/10
Gyümikenyér Fiamma, 2024-04-19

Hiányzol! Rólad álmodtam az éjjel. Álmomban nem maradt el a pénteki találkozónk. Egyedül vártál rám az utcában. Amint megérkeztem,...

Elolvasom
wowwow profilképe
8/10
Edző terem wowwow, 2024-04-16

Nem voltam soha se egy nagy edzoterembe jaro. Telen hidegben valo futast viszont nem szerettem soha. Igy edzoterembe mentem. Sokkal...

Elolvasom
Napsugár profilképe
8/10
Parti séta Napsugár, 2024-03-23

Szeretett a naplementében sétálni, kiélvezni minden pillanatát a búcsúzó esti napsugarak cirógatásának. Ma különösen vágyott a vízpartra,...

Elolvasom
wowwow profilképe
8/10
Gitáros csaj wowwow, 2024-03-14

Estere valami buli érdekelt így elkezdtem nézegetni a neten mik a lehetőségek. Kicsit keményebb zenék mozgattak volna meg. Így eléggé...

Elolvasom
Segítség:

Ebben a menüpontban összegyűjtöttük a leggyakoribb kérdéseket és válaszokat témakörönként, funkciónként rendezve. A legtöbb kérdésre itt gyorsan megtalálható a válasz, ha esetleg mégsem, akkor ugyanitt tudsz írni az ügyfélszolgálatnak is.

Rendszerüzenet

Rendszerüzenet