Sietnem kell. Nem akarok elkésni. Nem akarok lekésni. Tele vagyok kétségekkel. Megint egy újabb határ. Már hányadik? Attól rettegek, hogy az útlevelem talán ide már nem érvényes. Pedig akarom. Egy ismeretlen ismerőssel készülök találkozni, aki a határ túloldalán vár. Talán ő sem tudja, kire számíthat és az a félresikerült telefonbeszélgetés, ami lezajlott köztünk, neki sem segít. Szükségem lenne egy feszültségoldó pohár borra. A biztonság kedvéért hoztam magammal egy üveggel. Vöröset. Legyen vörös! Ismeretlen helyre megyek, egy arc nélküli ismerőssel találkozni, akivel az első éjszaka virtuálisan szexeltem, utána pedig olyan tájakra kalauzolt, ahol már rég jártam. A "csak szex és más semmi" valami ismeretlen szellemi barangolássá változott, izgalmas éteri kapcsolatot teremtett, olyan felüdülést, amit már rég tapasztaltam. És a kiindulást el is felejtettem erre a néhány éjszakára, mert amit kaptam, felülírt minden várakozásomat. Sokkal jobbat találtam, mint amit kerestem és bevallom, eltévedtem az úton. Kicsit rossz volt visszafordulni, de megteszem. Ha folytatódik, ha másként is, talán kapok egy-két koncot. Mindegy, sietek, mert vár rám. Megint elkalandozok. A fehérnemű, amit a kedvéért vettem, égeti a bőröm. Na, ez sem segít elfelejteni, hogy mire készülök. Bevillannak az üzenetei, most nem a zene, hanem a mondatai. "Jó lenne most szeretkezni!" A francba, akkor én is ugyanezt akartam. Olyan váratlanul bukkan fel előttem, hogy majdnem nekimegyek. Egyértelmű a helyzet, nincs más arrafelé. Kutatok az agyamban az információk után, amit tudok róla, de az nem sok minden. Tényleg ismeretlen. Szemembe néz, láthatóan nem erre számított. Felmér. Lassan, idegesítően. Gondolkodik. Most dől el, hogy hova megyünk. A közeli kávézóba vagy .... Magam sem tudom, hogy melyik lenne jobb. Rá bízom. Elmosolyodik és azonnal megkedvelem a mosolyát. Közelebb lép, végigsimítja a karom, megfogja a kezem és elindulunk. Még mindig nem tudom hová ... A kávézó felé indulunk. Egyszerre vagyok csalódott és megkönnyebbült. Felmérem az Ismeretlent, aki bár elvarázsolt, meg is ijesztett. A levelezésünk egyszerre volt erotikus és értékes. De most nem tudom, ki jön mellettem. Kalandor vagyok, veti oda és megnyugszom, mert a hangjában nem hallom ki azt a kicsit fölényes felhangot, amit a telefonban éreztem. Ezzel a két szóval mindjárt helyre is rakja a gondolataimat, ma nem feltétlenül számíthatok szellemi barangolásra. És mivel a kávézóba lépünk be, azt is tudom, hogy még nem döntött. Nem baj, nekem megfelel így. Rám néz és elneveti magát, érzékenységével azonnal megérzi zavaromat. Újra felmér és csak remélem, hogy nem cserélte le a koromat az adatlapon. A kávézó belső zugába kísér, lesegíti a kabátom. Ez kedves. Mikor leülünk én is felmérem, ki az a kalandor, akivel ma este ... A fickó, aki szemben ül velem, nem hasonlít egyik képre sem, ami a fejemben élt. Ha tudná, mennyi verzió fordult meg a fejemben: megmentendő hosszú barna hajú örök ifjú, az eltévelyedett művészlélek, az unatkozó szexmániás. És ugye a telefon is hozzátett egy képkockát, ami végképp összezavart. Mikor felhevült levelezgetésünk közepette belesétáltam a saját csapdámba elárulva a nevem és azután állandóan meg akartam szólítani (nos, a helyzetet tekintve lehetőleg a saját nevén), az is csak azért kellett, hogy egy újabb darabka illeszkedjen a képbe. (Miközben ő egyáltalán nem volt kíváncsi a darabkáimra, talán épp ez a szerencsém...) Végül is mindegy, mit rakosgattam össze, a fickó, aki itt ül, egyikre sem hasonlít. De tetszik és épp azért, mert már a lelkébe is beengedett és az szép volt. Össze-vissza jár az agyam, hihetetlen, hogy mi történt pár nap alatt, sürgősen szükségem van egy lazító italra. Nem lepődik meg, hogy az alkoholok között válogatok, csak elmosolyodik, mikor végre kinyögöm, mit kérek. Nem igazán beszélgetünk, csak méregetjük egymást. Megkönnyebbülten veszem észre, hogy ő sem olyan könnyed, mint amilyennek tetteti magát. Kicsit könnyebb lett volna, ha teljesen hétköznapi körülmények között találkoztunk volna, akkor talán nem lenne ez a feszültség, de megint engedtem neki. Jó lenne rágyújtani egy cigire ( egy Camelre vagy Multifilterre ? - milyen érdekes, hogy mennyire felkeltette az érdeklődését, mikor telefonált, biztosan azt gondolta, hogy milyen hülye tyúk, azt sem tudja, hogy mit szív - na akkor tényleg nem tudtam ! ), épp ilyen helyzetekre találták ki. Végre jön az ital, az Ismeretlen, azon is elneveti magát, milyen sietve kapom fel a poharat. A francba, még mindig nem tanultam meg palástolni a zavaromat! Megint ő jön ki jól a helyzetből. - Nem beszélünk? - kérdezem felbátorodva. - Mesélj te. Szeretnék elmerülni egy szexuális fantáziában ... - nem mond semmi újat és olyan nyugodtan ül, mintha mindig ilyen dumát adna elő. A francba, érzem, hogy elpirulok. Olyan vagyok, mint egy szűzlány, pedig a szakadt cédát kellene előadnom. De semmiképpen azt, aki valójában vagyok. Vagy az vagyok, aki ott ül az asztalnál egy ismeretlen pasival, aki sokkal többet tud rólam, mint én róla? Na, erre a gondolatra görcsbe rándul a gyomrom és végigfut rajtam az egész szerencsétlenkedésem, ő mindent tud, én semmit. Talán nem nyomozós típus. Talán nem tud semmit, csak azt, amit elmondtam. Az is épp elég. Sőt, az végképp sok. Többet tud rólam, mint bárki más a világon. Tényleg egy hülye vagyok. De vigasztal az a tudat, hogy legalább nem úgy kellett köszönnöm neki szégyenemben elsüllyedve „Szia Péter, Gábor, Tamás, Gyuri, de rég láttalak”. - Szóban nem megy könnyen. - nyögöm ki végül. Hát még gyakorlatban, gondolom magamban, és arra jutok, hogy meg kell innom a rozét, a vöröset, a pezsgőt, ennyi tán elég lesz, hogy felszabaduljak. Hogy ne az járjon az eszemben, hogy mit gondol rólam, csak akarjon engem. No, itt megint jön a bökkenő, mert engem általában nem a szexuális vonzerőmért kedvelnek a férfiismerőseim. Persze, ezzel kapcsolatosan már volt fura élményem, és fel kell tételeznem, hogy bizonyos pasiknak lehet, hogy bejövök. Akik szeretnének biztonságosan félredugni. Na, ezt nem bírom, akkor inkább egy ismeretlen ... Itt megint felmerül egy probléma, hogy ..... Most már be kell fejeznem az agyalást, mert olyan leszek, mint Teréz anyu. Vissza a valóságba. Itt ül szemben velem az Ismeretlen, aki valamiért találkozni akart velem. Valamiért. A szexuális fantáziámért. Hát akkor rajta. Hirtelen minden feszültség kimegy belőlem. Jó kislány kuss, Céda te jössz! El kell, hogy röhögjem magam, mert az Ismeretlen türelmetlen lett és Pi életéről kezd el beszélni, miközben titkolózás nélkül újra felmér. A tekintete éhes, szinte vetkőztet, türelmetlenül fészkelődik és én nőnek érzem magam, igazi nőnek és teljesen felszabadulok. Felbátorodva megérintem a kezét és a nevetéstől könnyes szemekkel nézek rá: - Szóval Pi. - megrázom a fejem. - Nem, antracit. Különleges darab. A fényre szinte lilába hajló. - kacéran nézek rá, mert tudom, hogy érti, miről beszélek. - Kíváncsivá teszel. Még nem láttam ilyen különleges szint. - hangján érzem az izgalmat és ettől a gyomrom tájékán fura dolgokat érzek. Izgalomba hoz ez az Ismeretlen. Mondjuk egész eddig ezt tette. Nagyon bátor vagyok, megsimítom a kezét és ő nem engedi visszahúznom. - Kérsz még valamit? - kérdezi, de látom, hogy indulna. Megrázom a fejem, erre ő rögtön a kabátomat adja. Szóval indulunk. Hova is? Kiérve a kávézóból nem búcsúzik, szinte erőszakosan megragadja a kezem és úgy húz maga után. Na, Cédát játszó Jó Kislány, most már nincs visszaút. Csak néhány háznyit haladunk. A lépcsőházban nem kapcsol villanyt, a sötétben mégsem botorkálunk, hanem határozott léptekkel sietünk. A tenyerem izzad a kezében és szinte leterít a várakozás. Már nem érdekel ki ő, csak azt akarom, hogy öleljen, hogy csókoljon....