egypasi profilképe

Az első alkalom

egypasi, 2016-02-13

Nem kapkodtuk el. Már három hónapja találkozgattunk, leveleztünk, telefonáltunk. Kávézókban, hegytetőn, erdőben. Kézen fogva, egymást nézve, mosolyogva, csókolózva.. :)) A klasszikus menetrend szerint.. Sosem volt sok időnk, 1-2 órákat tudtunk találkozni. Minden pillanatát élveztük. Nem nagyon került szóba a szex, de benne volt a levegőben. Nekem nem azt akartam, hogy megkapjam, hanem azt, hogy ő adja oda.. Mígnem egy napon bejelentette, hogy kivesz egy szabadnapot és azt velem töltené. Azon nyomban megindult a szervezkedés részemről.. :) Kérdezgette, hogy mi lesz a program, de nem kötöttem az orrára, éreztem, hogy jobb az úgy, ha nem görcsöl rá, elég az én "görcsöm.." Egy apartman szobát foglaltam le jó néhány kilométerrel távolabb. Persze nem bírt magával és folyamatosan zaklatott az infóért, míg megtörtem és elkottyantottam. Tényleg nem kellett volna, kicsit megijedt és "lábremegést" kapott.. :)) Még aznap reggel is remegő lábbal ült be mellém az autóba. Lassan haladtunk, egy dombtetőn meg is álltunk nézelődni, s magamhoz is szorítottam, hogy megnyugtassam. Úgy hiszem sikerült. A szállásra érve egy percig sem bírtam tovább. Ahogy bezártuk magunk után az ajtót egymásnak estünk. Egyesével fejtegettük le egymásról a ruhát. Addigra már az én lábam is remegett.. :))) Nem megyek bele a részletekbe, mert nem kívánok pornóregény írni, de olyan élményem sosem volt, s tán többet sosem lesz. Öt órán keresztül szeretkeztünk. Egy idő után nem számoltuk az **musokat. Nem bírtuk abbahagyni.. :)) Teljesen elvesztettük az időérzékünket.. Eltűnt a külvilág.. Azt hittem ilyen csak lányregényekben fordul elő, de jelentem tévedtem. Öt percenként néztem az órára, s minduntalan meglepődtem, hogy itt az öt perc pont félóra... S az idő letelt, s indulni kellett. Nehezen szedtük össze magunkat, mert mihelyst egy ruhadarabot felvett, egy másikat levettem róla.. :)) Míg végül elbújt a fürdőben és ott öltözött fel.. :)) Végig énekeltem az utat hazáig... :)) Ő pedig végignevette... S alig vártuk, mikor lesz a második... S lett az is, s harmadik... s még sok S mind ugyanilyen csodás, feledhetetlen élmény volt.

Csatlakozz!

Ki vagy?
Kit keresel?

Titkos történetek:

Tren profilképe
10/10
Édeshármas Lénával - 2. rész Tren, 2026-10-15

A kanapéra feküdtél. Én a szádhoz mentem, és őrülten elkezdtél szopni. Eközben Léna feje már a combjaid között volt. Óvatosan, de mégis...

Elolvasom
Tren profilképe
10/10
Édeshármas Lénával - 1. rész Tren, 2026-10-15

Lénát egy társkeresőn ismertük meg. 24 éves volt, 154 cm, vékony, szőke. Már régóta beszéltél róla, hogy szeretnéd megélni a leszbi...

Elolvasom
Tren profilképe
7/10
Wellness hétvége Tren, 2026-10-12

A hétvégére sikerült elszabadulnunk egy wellness hotelbe. Már este érkezünk meg, szinte minden vendég már az étteremben ül és vacsorázik....

Elolvasom
Mara profilképe
6/10
Édes befejezés.... Mara, 2026-10-07

A kávéfőző halk duruzsolása törte meg a lakás csendjét, miközben a friss kávé illata keveredett a bőrünkön maradt tusfürdő aromájával....

Elolvasom
Segítség:

Ebben a menüpontban összegyűjtöttük a leggyakoribb kérdéseket és válaszokat témakörönként, funkciónként rendezve. A legtöbb kérdésre itt gyorsan megtalálható a válasz, ha esetleg mégsem, akkor ugyanitt tudsz írni az ügyfélszolgálatnak is.

Rendszerüzenet

Rendszerüzenet