Rég írtam ide már, de a mai nap amit képvisel, mindig emlékeztet arra, hogy mennyire is bánok és máshogy csinálnék valamit. Mint minden ember, én sem vagyok tökéletes és vannak tetteim amit máshogy csinálnék. Pontosan csak egy dolog. Amit nagyon bánok, és szégyellem is magam miatta, de ez így is lesz míg élek. A történet ott kezdődik, hogy édesanyám sajnos korán meghalt, és mivel apukám is beteg volt én rohantam orvostól orvosig, hogy segítsenek rajta. Ekkor 22 évesen ez igen nagy teher volt számomra lelkileg. Látni mi lesz vele, hogy fogy el, hogy őrli fel a betegség, míg én csak a megoldások után rohanok, és tehetetlenül fogom a kezét. Közben meg hazudok neki, hogy minden rendben lesz, és megfog gyógyulni. Ő csak szelíden mosolygott, és mindig azt mondta minden rendben lesz. Sajnos nem lett. A betegség annyira legyűrte, hogy a végén mikor a kórházba bevitték már meg sem ismert, nem tudta ki is vagyok neki. Borzasztó volt látni mit tett a betegség vele. Nem tudtam elfogadni. Meghalt a kórházban három nap múlva. Mit is bánok annyira? Nem mentem be a kórházba hozzá, és nem fogtam a kezét, még akkor is ha nem volt magánál. Egyszerűen nem tudtam úgy látni. A lelkiismeret azóta is gyötör érte, mert mi van ha mégis volt tiszta pillanata és én nem voltam ott!? Hát ez az amit bánok, és csak is ez. Az ember gyarló és önző is néha, és sokszor csak későn vesszük észre, hogy hogyan is viselkedünk másokkal, csak azért mert nekünk úgy egyszerűbb. Csak ne legyen túl késő a felismeréshez.