Nos, ez meglehetősen hosszú történet lett végül, elannyira, hogy csak két részletben tudom feltölteni. A kettő együtt teljes. Ha a rövideket szereted: nem ez lesz a kedvenced :).
>>>
Az orgazmus úgy érkezett, ahogyan toronyházmagas szökőár mos el sivatagos partot, a forró zsibongás valahol mélyen a hasamból indult el, összeállt egy határozatlanul vibráló gömbbé, egyre nőtt, mígnem elöntött minden gondolatot és minden érzést, s engem reménytelen fuldoklóként sodort magával a gyönyör áradata.

Hasamon fekszem, meztelenül, egy hatalmas, sötétbordó színű ágyon, mindkét kezem a lábamhoz hátul összefogva egy szövetbélésű bilinccsel, combjaim széttárva, puncimban mélyen belül egy vibrátor rezgése lüktet, csiklómon egy másik vibrál, és ahogyan az orgazmus hullámai újra és újra lecsapnak védtelen-törékeny testemre, a hullámok ütemével szinkronban hátamra, popsimra új és új sápadt vonalakat húz a férfi kezében a bőr ostor sok-sok különálló ága.

Ez nem én vagyok, ez nem lehetek én, villannak fel gondolatok vörösen izző betűi, velem ilyen nem történik meg, de aztán azonnal érkezik a gyönyör lüktetésének újabb hulláma, és a betűk elmosódnak, eltűnnek a tajtékzó habokban, és öntudatlan, mély, számomra is ismeretlen hangon felnyögök, ahogyan az orgazmus remegése mélyen belül újra izzó lávává varázsolja gyomromat.

Atyaég! Hogyan kerülhettem én ide?!

A zene maximum közepes volt, a társaság jó, a koktélok viszont túlságosan is jók. Este tizenegy sem volt még, és a partnerem máris teljesen elázott. Tényleg, nem is emlékszem, voltam-e valaha ennyire dühös korábban, mikor a sötétben tíz perc keresés után a táncoló párok között tükörgömbök sündisznótüskeként szerteágazó fénynyalábjainak egyik eltévedt felvillanásában megláttam a sarokban, kezében egy félig teli pohárral, idióta barátai között idiótán vigyorogva egy szőke, idétlen copfos nővel. "Gyere kisnyulam, igyál velünk egy pohárral, bemutatlak Barbinak!" - kisnyulad az ángyod térde kalácsa húsvétkor, kaptam el a szemem a látványtól, és nem kellett hozzá három másodperc, hogy a "három hónapja vagyunk már együtt"-től a "negyedik hónap, kedvesem, már nem lesz"-ig eljussak magamban, megvető pillantást vágjak felé, s sarkonfordulva ott helyben le is zárjam magamban a kapcsolatot.

Dühösen telepedtem le a bárhoz egy magas, barna bőrborítású székre. Kifejezetten jó koktélokat készített egy szőke, éles orrmetszésű alak, aki lendületes, szélesen ívelt mozdulatokkal adagolta, nyitotta, vagdosta, rázta, s acélpenge keskenységű ajkait öntudatlan mosoly görbítette felfelé, mikor a kész italt átnyújtotta. Igen, átnyújtotta, szertartásosan, két kézben tartva, hogy az ember lánya is relfexszerűen két kézzel vette át, és esküszöm, kicsit még meg is biccentettük a fejünket egymás felé, mint két félelmetes páncélba öltözött japán szamuráj, akik valami gyilkos katana-párbaj előtt mérhetetlen tiszteletüket fejezik ki egymás iránt. Mondom, imádom a koktélt, ha jól van összerakva, és ebben itt nem volt hiány, úgyhogy már a második déjà vu poharát fogtam, és elbukott pasasomra kevesebb gondolatot pazaroltam, mint amennyi úszómedencés partit rendeztek tavaly a Szaharában, amikor a férfit megláttam.

Ne érts félre, nem mintha tetszett volna. Nem a zsánerem ez a magabiztosan mosolygó, szépfiús barna arc, bár a szemüveg jól állt neki, de úgy egészében fel sem tűnt volna, ha észre nem veszem, hogy merően, mozdulatlan szemekkel, mosolytalan arccal folyamatosan engem néz. Na, nem a lábaimat, pedig azt mondjuk meg is értettem volna, a fekete szűk miniszoknya és a hozzá illő necc combfix, aminek a csipkerésze, amikor keresztbe tettem a lábaimat, kivillant alóla, nem, ez a pasas kifejezetten a szemeimbe nézett. Persze ez engem nem zavar, sőt, kifejezetten jól állom a farkasszemet. Álltam is, de ez most valahogy olyan volt, mintha valamiféle örvénybe néztem volna, retinámon egyre elmosódottabbá vált a periféria, és egyre közelebb fókuszálódott a férfi meleg, világoskék szeme. Nem hazudok, olyan volt, mintha valamiféle csodagépezet egymás felé repített volna bennünket, pillanatról pillanatra közelebb volt arca, a táncoló bábuk körülöttünk a távolság ködébe vesztek, s úgy éreztem magamat, mintha távoli hegyek között magasan szikrázó napfényben egy tengerszem végtelenséget sugalló kékjébe nézve levetkőznék, s lépésről lépésre belemerülnék a hűs, kristálytiszta vízbe. Ez azért már kicsit sok, haragos is lettem, minek stíröl az ilyen, magával ránt a szakadékba, aztán csak zuhanunk, mit is érdekli ezt, hogy milyen sziklák vannak alattam! Visszafordultam hát, a koktélospoharat védekezően-bástyaként emeltem arcom elé, és elgyönyörködve a sárgásbarna folyadékban úszkáló jégtöredékek sarkvidéki magányosságán épp kikapcsoltam a gondolatokat, amikor kezét a vállamon megéreztem.

Szép estét, mutatkozott be, Kristóf vagyok, a házigazda, és kicsit feleslegesen körbemutatott, macsó büszkeséggel befogva mozdulatával a hatalmas villában bulizó párokat. Jó nagy a házad, látom, büszke is vagy rá!, igen, köszönöm - fordult felém a macsó villanást az arcáról eltüntetve egy sokkal személyesebb mosollyal. "Nagy ház, kicsi farok", löktem oda orra alá a nyilvánvaló tényeket, és tüntetően elfordultam, mára igenis elegem van a kanok minden fajtájából, legyen annak bármekkora háza, farka és egója. Azért szemem sarkából örömmel mulatva magamban konstatáltam rajta a megütközést, ez most lefagy, és mára el is van intézve, gondoltam elégedetten. "Precíz ámde vakmerő megállapítás, kedves... " - "Anna", motyogtam öntudatlanul is - "kedves Anna, de persze mindketten jól tudjuk, hogy a farokméret másodlagos, a vonzerő az intelligencia, a humor és az odafigyelés gyakorlott kézzel kevert koktéljában rejlik", felnéztem rá a poharam mögül, "mondd, kedves Kristóf, tudsz te bármit is keverni rumos kólán kívül?", mire felszikrázott valami azokban a kék szemekben, kézen fogott, fülemhez hajolt, "ha ennyire kíváncsi, kedves Anna, jöjjön, megmutatom", és mire észbekaptam volna, már vezetett is maga után.

A táncparkett mögött egy csigalépcső vezetett a felső szintre, ahol fent az átrium körül már néhányan álltak, beszélgetve, kezükben itallal figyelték a táncosokat, mint gladiátorok küzdelmét a nézők a Colosseum meredek állóhelyeiről. A feljárat mögött egy rövid folyosóról néhány ajtó nyílott, éjfekete, matt felülettel, mintha az éjszaka rablóinak titkos menedékeit rejtené. Vitt a koktélok has-csakrába fókuszálódó tüze, vitt a kíváncsiság, de amikor kinyitotta jobbra az első ajtót egy kis kulccsal, amelyen a lenti fények sokszoros törés után sánta lábon idevánszorgó lángja ezüstösen csillant, megálltam. Megfordult, érezte tétovázásom, rámmosolygott, most valahogy nagyon kedves, elvarázsolt mosollyal, amibe tudatalattijának bárpultosa belesűrített kérdést, kérést, vágyat és akaratot egyetlen koktélba, és halkan ennyit súgott csak, gyere, megmutatom, ha van kedved, és én azon vettem észre magam, hogy a lábaim neki engedelmeskednek saját akaratom helyett, a kezem hirtelen érezni kezdi minden egyes érzőszálával külön-külön hűvös, kicsit száraz kezének simogató hívását, és valami hirtelen támadt elszánással és bátorsággal beléptem a szobába.

Aprócska, sárgás dizájnerlámpa volt az egyetlen fényforrás, bágyadt-aprócska fény-gyermekei középen egy hatalmas, sötétbordó színű ágy párnáin ugráltak viháncolva, és tudtam, hogy most kellene sarkon fordulnom, és egyetlen lendülettel itthagyni ezt a partit, a házat, a házigazdát, de a másik oldalon ott ólálkodott egy kócosszőrű kisördög, és folyvást bosszút suttogott vihogóvá részegült pasim után, és ott volt a másik kisördög, kezében Pandóra csillogó szelencéjével, nyisd fel, nyisd hát fel bátran! Lehet, hogy nehezen határozom el magam, de ha buli van, én ott vagyok az élen: ahogy a pasi hátrafordult, odaléptem hozzá, legkevertem meglepett arcára egy jókora fülest, "ezt a nagyképűségedért", s azonnal utána lábujjhegyre állva szájoncsókoltam. Hé, hőkölt vissza a pofon után, hééé, mosolyodott el a csók után, "gyere, ígértem, hogy mutatok valamit", ülj ide, mutatott egy hatalmas, dagadt, szélesen terpeszkedő fotelre, és amint helyet foglaltam, hátam mögé állva erős ujjakkal elkezdte masszírozni a vállaimat, fel a nyakam irányába. Buta trükk, gondoltam, ennél többet is láttam már pasastól, de igazából jól esett, hagytam hát, és ahogy kezei lassan, lustán, kemény szorítással simogatták bőröm, percről pecre jobban ellazultam, és az este korábbi emlékei bizonytalan léptekkel kitántorogtak a fekete szobából, s ketten maradtunk csak, én és ő, és kezei, ahogyan lapockámnál, melleim közelében, nyakszirtemen simogatva masszíroztak.