A férfi mezítelenül bújik be az ágyba. Takaróját magára húzza, s a sötét szobában szemeit szorosra zárja. Várja az álmot, mely akár tarthatna örökre is… A ház még égő fényei becsusszannak a szemhéjak közé, a nő neszei még hallatszanak. A férfi aludni akar, gyorsan és mélyen. Várja a megváltó öntudatlanságot, az álmokat, ahol talán átéleheti azt, amit a nappali valóság nem enged neki. Hirtelen ismerős lépéseket hall, a nő közelít a lépcsőn. Benéz a gyerekek szobáiba, majd belép a férfihez, akinek szemei csukva, de tudata még éber. Reménykedik. Csak egy kicsit. Érzi, ahogy a nő leül az ágy szélére, majd fázósan bebújik mellé, takaróját szorosan magára húzva. Csend van és sötét. Semmi nem mozdul, csak a férfiben a képzelet szülte vágy. Lassan elindul lefelé, a csipőjéhez, a véráram felgyorsul. Az agya küzd ellene, próbálja megfékezni a megállíthatatlan vágyat, mely lassan testet ölt. Közben a nő kinyújtja kezét a férfiét keresve s magához vonja. A testét egy póló és egy bugyi fedi, mint mindig az elmúlt többezer este. A férfi agyán egyszerre millió emlék fut át. Mintha tegnap lett volna, hogy a nő meztelen, forró teste rátapadt, összefonódott vele és mohón várta a beteljesülést. Teste magába szívta a férfit, a vágytól nedvesen csúszós ölébe egy mozdulattal illesztette be a férfit. Az égetően forrón lüktető hüvely szorítása volt az, amit a férfi sosem fog elfelejteni. A leggyönyörűbb gyönyörben volt része éjjel és nappal. Olyan közel és egyszerre oly távol van. Némán fekszenek az ágyban, a férfi vár. Várja a biztatást, de leginkább az álmot. Amíg bízott, addig minden este megújult hittel indult a nő ostromára. Kezeivel kereste a nő testének domborulatait, finom érintéssel, apró csókokkal, hol pedig céltudatosan próbálta kezét vagy a nyelvét a nő combjai közé csúsztatni. De mindhiába. A falak nem omlottak le, nem nyílt rés a pajzson, a ruha nem hullott le.