Mikor körbeölel a sötét kellemes csenddel párosulva kis neszekkel színesítve , jóleső érzéssel vonom magamhoz a párnám,csukott szemekkel hagyom hogy elragadjon magával vigyen az álom. Megesik reggel hiába keresem, bár tudom hogy álmodtam sehol nincs a kép, vagy a nagy rohanásban megelevenedik minden hátborzongató ami félelmet takar, mégis tudatja csak egy álom játéka. Ám ott vannak a mélyen elásott képek,az én képeim olyan pillanatok amiket megéltem részese voltam de most már csak álomban szerepel. Egy arc,egy tekintet mosoly vegyülve a múlttal ,mi nyomot hagyott a pillanattal. Akkor ott fogalmam sem volt, hogy álomképekben ennyire elevenen fog hatni majd sok idő után is, nem kopik nem is fakul meg,lényeges lesz.. Amikor megismertem Őt mindkettőnknek szüksége volt a figyelemre, leveleink hamar elárulták egyet keresünk még ha ismeretlenül is de jó volt kibeszélni amit nem beszél ki az ember magáról hozzá közel állónak, nem érzi hogy megértést talál vele. Mivel magában őrzi, de gyülemlik éppen alkalmas erre egy idegen akivel lehet soha nem fogok szembenézni .csak a betűket látom mik szavakat formálnak mondatokat, és bizalmat képes ébreszteni. Szinte maguktól jönnek a gondolatok elő. Aztán jött a találkozás. Szokatlan titkos készülődés, majd séta a Duna parton hallva már a hangját látni arcát,ott akkor idegennek érezni mégis a sok leírt gondolat után. Érdeklődés a nap eseményei után teljesen általánosan ,majd hirtelen felém fordulva érezni a csókját, mi finom nem siettető sokkal inkább kóstolgató .Kérdésére hogy induljunk, csak egy bizonytalan bólintás a válaszom. Visszafogott szolid, nem vall rám hogy ezt teszem, mégis menni akarok. Ismeretlen környék, ismeretlen kis lakás ahol kabátom lesegíti ,és máris a kanapén ülünk a sötétben a csend szinte ordít meleg van,mikor megérint magához von hirtelen ,nincsenek szavak már. A csók szenvedélyessé válik, ölében ülve dobálom le magamról a normáim gondolkozás nélkül ahogy Ő is teszi. Nem kell fény, elég a félhomály a levegő szinte már forró magával ragadó minden újabb pillanat. Elveszni majd jelen lenni csak egy pillanatig hogy utána ismét elveszhessünk ott akkor egymásban. Zihálva feléledni omlani gyengén a kajaiba ahol nyugalom van, a szívverését hallgatom ahogy nyuszik meg lélegzetével együtt. „ Elveszett az idő „ gondolom mikor az órára pillantok, mennem kell mondom halkan, gyorsan teszem magam rendbe kapkodom fel ruháim, Ő lassan kényelmesen teszi mindezt, majd kattan a zár és már a forgalmas utcán vagyunk sétálva egymás mellett ,nem érintjük egymást szó is kevés mi elhangzik. Felé fordulok, keresem a szavakat mire közelebb lép, titkosan magához húz beleszippant még a hajamba ,arcomra finom puszit lehel,elköszönünk. Pár lépés után megfordulok, de nem látom már elveszik a tömegben. Állok a villamoson, nyugalom árad szét minden zsigeremben bennem pulzál még minden tette. Nem veszünk el, már ismerősen beszélgetünk, várjuk a következő alkalmat tudva mit adunk és kaphatunk. A hónapok múlva találkoztunk újra, tombolt a nyár…2012 nyara ..