Tizennyolc éves voltam. Vad, zabolátlan, tapasztalatlan. Az első élményeken már túl, de még ugyanaz a telhetetlenség, ugyanaz a hevület hajtott, ami korábban a még ismeretlen varázslatok felé. Emlékszem, nyár eleje volt, szünidő már, gimi és érettségi után, és a szabadság fűszeres illata kevergett a levegőben. Balatonra mentem, egy szál hátizsákkal, egy haveromhoz, aki akkor Keszthelyen nyaralt a barátnőjével. Én egyedül, az akkori barátnőm a szüleivel elutazott valahová két hétre, és szerettem ezt az egyedüllétet, tizennyolc évesen, olyan volt, mintha körülöttem minden egy film díszlete lett volna, amit nekem vetít az Élet, mintha a vonatablakban kecsesen láthatatlan balettlépésekkel hátráló fák nekem integettek volna, mintha a fejét lassan lehajtó nap illedelmesen sápadt korongja nekem fürdette volna sárgában körbe a világot. A lány később szállt be, halkan kopogott a fülkeajtón, megkérdezte, van-e még hely, persze teljesen feleslegesen, mert rajtam kívül csak egy másik férfi ült még ott. A mosolya volt, ami azonnal megfogott, az a természetesség, ahogyan a szemembe nézett, és elmosolyodott, ha hasonlítanom kellene, a nevetése olyan Julia Roberts-szerű volt, a melegsége, bár a lány maga arcra egyáltalán nem hasonlított rá, apró, fitos orra felett két nagy, huncut barna szem világított, s a szája olyan... hmm... nem tudok mást mondani, nedvesen csillogva hívta-csábította az érintést. Mivel én ültem a menetiránnyal szemben, mellém ült le, persze a fülkeajtó mellé, de akkor valahogy, aznap a szokásos kisfiús félénkségem is szabadságra ment, hát odafordultam, és kérdeztem valamit, már nem is emlékszem, talán arról, hogy milyen most a Balaton. Válaszolt, beszélgetni kezdtünk, és tíz perc múlva azon vettem észre magamat, hogy átültem vele szembe, és figyelem, ahogyan csapongva, csillogó szavakkal mesél magáról, hová valósi, mit tervez a nyárra. Figyeltem a szavakat is, de közben tekintetem el-elkalandozott, hogyisne, félénk voltam, de ez a lány... Rövid, szűk miniszoknya volt rajta, fekete színű, és egy egyszerű top, felül halvány mintával, de gondolhatod, nem a ruháját néztem - azok a lábak babonáztak meg, a sportos, finoman ívelt, lebarnult női lábak. Húha! Oda kellene figyelni arra is, amit mond... Huncut fények csillantak huncut szemekben, persze, észrevette ő is, hová kalandozik a tekintetem, de láthatóan ez cseppet sem feszélyezte őt. Egészen belemelegedtünk a beszélgetésbe, szórakoztató partner volt, nem félt beszélni magáról, és én is, emlékszem, a legjobb formámat hoztam, felvillanyozódva a lány közelségétől, időről időre el tudtam érni, hogy elnevesse magát (nem csoda, hogy hajtottam rá: szép gyöngyöző nevetése volt), és lassan sikerült magamban teljesen feloldani az eredendő gátlásosságomat, s azon kaptam magamat, hogy előrehajolva hallgatom, és ahogyan a vonat ütemre ring, ujjaimmal néha hozzá-hozzáérek meztelen térdéhez. A harmadik utas valahol Fehérvár körül elköszönt, leszenvedte a koffert a csomaghálóról, és leballagott a kocsiról, ketten maradtunk. Ekkor már kezem szinte folyamatosan, a véletlen minden fügefalevél álcáját félredobva simogatta térdét, s szemem egyre hosszabban feledkezett bele szemébe. Már a mosolya is valahogy máshogy sugárzott, valahogy úgy, mint amikor a látványosan felcsapó, narancs-vörösen ugrándozó láng elkezd fehéredni, élesebb formát és kékesen tisztább színt ölteni, ahogyan a hőmérséklete növekszik, kevesebb volt benne a személytelen játék, és egyre több a nő. Szemébe néztem, és ujjaim lassan mozdultak felfelé, barna combján siklottak, éhesen, ismeretlenül. Egy szót sem szólt, csak lehunyta szemét, s ajkán a befelé, lefelé figyelő mosoly meg-megrezdült, ahogyan kezeim irányt váltottak, fel, megint vissza, oldalra, belülre, comjai közt haladva, lassan felfelé. Egy szót sem szólt, csak felnyitotta szemét, hirtelen vággyal felémhajolt, szemembe nézett, s kezével átölelve erősen, vadul megcsókolt, röviden, s aztán megint hátradőlve, fejét kicsit leszegve nézett vissza dacosan incselkedve rám, mit reagálok. Tudom, máskor egy ilyen határozottságra elbátortalanodtam volna, de itt és akkor valahogy erősek voltak bennem az akaratok. Megfogtam két kezét, és úgy húztam vissza, annyira, hogy ajkaink megint összeérjenek, s vadul csókolózni kezdtünk. Finom csókja volt, amit még fűszerezett a hangulat, hogy egy csodaszép ismeretlen lánnyal csinálom, a veszély, hogy a fülke nyitott, benézhetnek, hogy kezeim közben - karját elengedve - egyre feljebb simogatják testét, közeledve apró, feszesen domborodó melleihez. Éhesen kemény, kicsi, finom mellbimbói voltak, érzékenyen vágyták az érintést, ahogyan ujjaim végigsiklottak egyesével felettük, egyszerre mindkét oldalon, a ruha alatt. Érzékeny volt az egész lány, olyan, mintha egy kitörni készülő vulkán energiája feszült volna benne, egyszer lassú ringással csókolt, hogy aztán a következő másodpercben véresre harapja ajkamat. Nem telt bele sok idő, hogy combjaim között éreztem apró kezeit, ahogyan addigra már kőkemény férfiasságommal játszani kezd a ruhán keresztül. Figyelj, meglátnak! bukkant fel bennem egy percre a racionalitás egy pillanatra felnézve. Körülöttünk lassan sötétedett már, a fülke is kezdett szürkén homályba öltözni, lekapcsolom a villanyt, suttogtam, várj, behúzom a függönyt - húztam én, illetve húztam volna, de abból nem sok maradt már, mindkét oldalán tenyérnyi szélesen ki lehetett még mindig látni a folyosóra, de legalább most már a folyosó a világosabb, valamennyire véd minket a leszálló este. A lány keze telhetetlen volt, folyamatosan simogatva izgatott addig a pontig, amikor már nem érdekelt semmi, kezeim remegve siklottak lejjebb, combjaihoz, s játékosan körözve, meghátrálva, újraindulva feljebb, lassan közelítve puncijához - a szoknya alatt nem volt rajta semmi! -, gyengéden, lassan simogattam, amíg szemeit lehunyta, s combjait tenyerem, ujjam köré szorítva ért fel benne a csúcsra a gyönyör. Elfúló lélegzettel pihegve hajtotta le fejét vállamra, s karjaimba vettem, simogattam, suttogtam a fülébe ismeretlen szavakat, kezemmel lassan simogatva nyugtattam, dédelgettem a lányt. Azt a mosolyt, ha akkor le tudtam volna fényképezni, ha acélba tudtam volna mintázni!... Közben a vonat befutott egy állomásra. Mindketten felnéztünk, néhány ember jött el a fülke előtt, de benyitni nem akartak szerencsére. Csomagok puffantak, a tolóajtókat visszahúzták, síp harsant kint, s futásnak eredtek mellettünk újra a fák. A lány rámnézett, és egyetlen szó nélkül a lábaim közé nyúlt. Szerinted? Fel voltam izgulva a robbanás határáig, úgy, hogy már fájt, a rövid megálló alig segített rajtam. Nem hagyott időt gondolkodni, most ő tolt hátra engem, fölémhajolt, lenézve rám megcsókolt - szőkésbarna hajtincsei puhán simogatták arcomat -, tenyerével közben egy pillanatra sem távolodva lent, kikapcsolta az övet, és leguggolva izgatni kezdett, incselkedve felnézve rám - azok a gyönyörű, nevető barna szemek! -, és játszani kezdett velem. Amikor már a nevemet is elfeledtem, felállt, fölémtérdelt, rámnézett, s fülembe súgva, ne félj, védekezek, engem kezével irányítva lassan ereszkedni kezdett. Leírhatatlan érzés volt, belehatolni nedves, puha puncijába! Egyre gyorsuló ütemben ringott együtt velem, egyre közelebb és közelebb értünk, s végül a lány, amikor megérezte bennem a csúcspontot, ő sem bírta tovább, és forrón, remegve, pihegve forrott össze testünk. Egy percig előredőlve rámhajolt, s én lassan simogattam, érezni akarva mindenhol a múló közelséget, aztán egyszerre megrázta a fejét, hogy a haja csapzottan lendült homlokára, felemelkedett, óvatosan igazítva magát, s visszaült a szembenlévő székre. Gyorsan én is visszahúztam a nadrágot, bekapcsoltam az övemet, reflexszerű mozdulattal megigazítottam a ruhámat - pont időben. Egy percre rá fékezni kezdett a vonat, megálltunk egy állomáson, és egy fiatal iskolásokból álló csapatt özönlötte el a kocsit. Hozzánk is bekéredzkedett négy gyerek, hátizsákjaikkal ügyetlenül pakolászva a fülkében. Összenéztünk a lánnyal, s egyszerre kezdtünk el melegen, bensőségesen nevetni. Fél óra múlva leszállt - soha nem tudtam meg sem a teljes nevét, sem a címét. A barátnőm néhány nappal később visszaérkezett, és boldogan mentem elé. A lányt soha többé nem láttam.