Az összetömörített vágyak halmaza pár röpke órába. És ilyenkor olyan más ez,mintha otthon lenne. Ez valami leírhatatlan. És tudjuk azt hogy csak ennyi jut belőle nekünk,a másikból. Mert mennie kell. Élni próbálni az igazi életét. De várni az újabb pillanatokat. Amiben összesürítve támad az érzelem,a vágyak halmaza. Ezt ismét és mégegyszer átélni. És utána boldogan hazamenni. Mert pár óráraba forrasztva boldogok lehettünk. És már csak a következő alkalom éltet minket. Addig felvesszük a hétköznapok ritmusát. És mikor bekövetkezik a vágyak ömlesztett tömkelege. Az érzékiség eufóriája ,ezt újra és újra át akarjuk élni. Hiszen drogként hat a lelkünkre. Pár óra boldogság. És sok nap társas magány.Vonz minket nap mint nap. Mikor lesz a következő vágyhalmaz. És már csak ezért élünk. Már csak ez ad erőt nekünk  a szeretet nélküli hétköznapokban. A lopott szerelem. Az feledhetetlen. Mindig az. Mert csak az lehet.Mert feltölti a lelket.Ad annyi érzelmet,amivel átéljük a következő hetet.Leülünk egy csöndes sarokban. Egy eldugott kávézóban. És hallgatjuk ahogy beszél. Szinte nem is értjük már amit mond,csak a szemét nézzük,azt az égkék szemeket. És beleképzelünk mély érzelmeket. De tudjuk ő a miénk sosem lehet.Csak pár óra a szerelem. Az a sötét rejtelem.