Kissé sajnálom azokat, akik típusokkal, vagy korral kötik meg magukat, kortól, nemtől, típustól függetlenül. Sokszor olvasom, hogy valaki csak egy bizonyos csoporton belül keres, például vékony, vagy telt Hölgyet, vagy éppen sportos, vagy mackós férfit, 20 és 25, vagy épp 40 és 60 közt. Értem persze, csak sajnálom, sok szépségről maradnak le. A szexfüggőség, amiben úgy a saját, mint mások diagnózisa szerint szenvedek, hatalmas átok és teher tud lenni, de ha az ember nyitva tartja közben a szemét, nem egy olyan gyönyör tanúja lesz, ami túlmutat a kategóriákon. Volt, amikor megkaptam típusfüggvény-ismerőseimtől, hogy nem vagyok válogatós, holott már akkor is nagyon tiltakoztam és mindig ínyencnek tartottam magam. De egyre inkább háttérbe szorult a másoknak való bizonyítás kényszere, ami (hiába a hangos tiltakozás) sokak választását határozza meg alapjaiban. Előbb-utóbb rájössz, hogy Te vagy az egyetlen zsűritag, az egyetlen mérce az, hogy szép-e, avagy sem. Mindig imádtam a megejtően kislányos lábakat és fenekeket, de ugyanúgy meghaltam egy nagy, gömbölyű fenék után, mint egy hatalmas, cumis végű mellért. És persze láttam csúnya vékonyat és kövéret is. Csak egy példa: egyik legszebb és legszabályosabb testű nő, akit valaha láttam (beleértve a puszta vizuális élményeket is), bőven 50 felett volt, a puszta korparaméter alapján simán elment volna mellette bárki. Az egyetlen ami számít az az esztétika, az összhatás, felejts el minden számot, mindent ami megköt. Különben elmegy melletted az élet baromarc...