Tél volt, hó esett, az erdőben izgatottan bújtak össze a vadak, a kis cinkék türelmesen hordták a magát az etetőből. Aznap a felhők győztek, a Nap elbújt. Leültem a gép elé, mint minden nap, vártam egy levelet. Tőle. Régen voltam már szerelmes. Ahogy teltek a napok, egyre jobban elhatalmasodott rajtam az érzés. Úristen! Szerelmes vagyok egy nőbe, akit nem is láttam soha! Nem vagyok normális... Hosszú hetekig leveleztünk. Megcsapott a vonat füstje. Próbáltam magam nyugtatni. A torkomban dobogott a szívem. Aznap volt az első találkánk. Előre megmondta hogyan fog felöltözni. Eltéveszthetetlen volt. Ott állt az aluljáróban, elhűlve néztem. Aztán észrevett. Rögtön egymásra hangolódtunk, mintha már találkoztunk volna. Megittunk egy kávét. Aztán mindenki sietett a maga dolgára. Az egyik nap vidékre kellett mennem. Ő is tudott jönni velem. Visszafelé megálltunk egy félreeső helyen. Beszélgettünk. Aztán megfogtam a kezét. Láttam a szemeiben, hogy szeretné. Égett benne a tűz. Megcsókoltam. Körülöttünk összeomlott a világ... Simogattuk egymást, de már lángoltunk. Minden porcikáját ki szerettem volna élvezni. Kéjesen szuszogott. A szájába vett, nagyon profi volt. Tudta, hogy kell bánni vele. Csak lassan. Mindig csak egy kicsit többet. Nem rohanunk. Viszonoztam, nem bírta sokáig. Kérte, hogy tegyem a magamévá. Először az ölembe ült. Lassan mozogtunk. Minden pillanatot ki szerettünk volna élvezni. Mosolygott. Mosolyogtam. Aztán lefeküdt, éreztem, ahogy borzong a teste, minden egyes apró mozdulatnál. Minden pózt ki szeretett volna próbálni. Megfordult. Hátulról hatoltam be, teljesen nedves volt. Még jobban felizgatott. Megkértem, hogy szóljon, ha itt az idő...és szólt. Együtt repültünk a végtelenbe... Pár perc után újra a földön voltunk. Minden kitisztult, a mámornak vége volt. Jókedvűen suhantunk az autóval. Izgatottan váltunk el egymástól, vajon milyen lesz a következő. Még sok-sok következő volt....