Néha magam is elcsodálkozom, hogy az emberek bőrén milyen vastag is a bőr... De úgy látszik, hogy nem eléggé... Név nélkül!!! Történt az eset (nem egyszer, s nem kétszer), hogy megindult egy beszélgetős ismerkedős kommunikáció. Csordogált is a maga medrében, aztán egyszer csak elhalt... Nem is az a lényeg, hogy miért, hanem, hogy hogyan?! A különböző, átlátszó gyenge kifogások, a sablonos szövegek, a túlzások ideje már rég lejárt lemez... Az évek és a rutin azért nagy úr, valljuk be... S ez az én javamra szól sokszor... Nem tanultam pszichológiát hivatalosan, de az emberek írása-viselkedése önmagukért beszélnek... Mennyi jellemtelen ember van itt, el sem hinnétek!!! Nem is tudom, hogy néhány ember mégis hogy gondolja, hogy otthagyja az embert, mint eb a sz@rát... Eltelik egy-két-három hét, s aztán mintha mi sem történt volna, újra rámír... De mégis hogy? Miért? Eddig hol volt? Valahogy kiestem a kosarából, és most jó lennék, ha nincsen ló?! Értem én, hogy az urak ágyba szeretnék cipelni a hölgyeket (már amelyiket), de azt gondolom, hogy kissé többet kellene beletenni... Jobban át kellene szellemülni... Ugyanakkor azt sem értem, hogy egy-két levélváltás után jönnek a nagy kérdéssel: Mikor? Hol? Álljunk már meg egy pillanatra... Miből gondolja az illető, hogy szeretnék vele találkozni? Egy-két sor után kapom magam s indulok a randira? Azért annyira rosszul még nem élek... Ez itt a 7 perces rapid randik ideje?! Valóban nem egyszerű, amit keresek, de ettől függetlenül igenis, hogy normális ember vagyok, csak kicsit jobban a profil mögé kellene nézni... S gondolkodni... Nagyon hasznos dolog... :)