Andrea profilképe

A kedvesem...keresem megint

Andrea, 2016-11-15

Szeretőt kerestem. Sosem titkoltam, hogy a szex fontos szerepet tölt be az életemben. Kaptam egy levelet, amelyben a kedves úr felajánlotta a szolgálatait. Bármikor számíthatok rá, ha Pesten járok, írta. Na nem ilyen szépen, amolyan férfiasan, nyers őszinteséggel. Az adatlapja alapján a kora 90 év körül járt. Lazán megkérdeztem, hogy szexet járókerettel vagy anélkül képzeli el. Majd elkezdtünk beszélgetni. Először csak itt az oldalon, majd telefonon, Viberen. Egyre hosszabbak voltak a beszélgetések. Még nem láttuk egymást. Ez azonban nem zavarta egyikünket sem. Ő éppen vált, a válóper befejezéséig nem akart személyes találkozást. Lezájlott a nagy esemény. Már semmi akadálya nem volt annak, hogy odaálljunk egymás elé. Öt percig ültünk a szobában, néhány szót váltottunk, majd megtörtént az, amit a telefonban már sokszor megígértünk egymásnak. Hihetetlen volt az az összhang, ahogy a testünk reagált a másikra. Ott, akkor megszűnt minden, az idő, a tér...csak egymásnak léteztünk. Mintha mindig csak erre a percre vártunk volna. Csodálatos időszak kezdete volt ez a nap. Minden együtt töltött percben élveztük egymás társaságát. Bejártuk fél Európát, szeretkeztünk Monaco felett, a Cote d'Azur számos pontján. Nem csak élvezni tudtuk az együtt töltött időt, de nagyokat beszélgettünk, hallgattunk együtt. Tudtunk beszélgetni esténként arról, hogy az együtt töltött hétvégében mi volt a jó, nyiltan megvitattuk a szexuális életünket. Tudtunk egymás vágyairól, együtt terveztük a következő találkozás új örömeit. Aztán eljött az a pillanat is, amikor rá kellett ébrednünk arra, hogy nincs közös jövőnk. Mindketten megteremtettük már a saját életünket, egzisztenciánkat valahol, egymástól távol. Egyikünk ragaszkodott a függetlenségéhez, a másik szeretett volna új társat maga mellé. Így az elválás mellett döntöttünk. Néha még összefutunk egy-egy jó beszélgetésre. Ő még keresi a párját. Én még keresem azt a férfit, aki a kedvesem tud lenni. Egy új kedvest, akinek cseppet sem kell hasonlítania a régire, de jó lenne, ha ugyanolyan nyílt és őszinte lenne. És a csillagokba repítene...

Csatlakozz!

Ki vagy?
Kit keresel?

Titkos történetek:

Miqukac profilképe
5/10
Egy nap olaszosan Miqukac, 2026-04-29

Aznap is úgy indult, mint minden más reggel. Meztelenül ébredtem, kávé, borotválkozás, zuhany, öltözés, aztán irány a munka. Szeretek...

Elolvasom
Zoli profilképe
5/10
Te a nő és a vakrandi Zoli, 2026-04-08

A képernyőn villanó üzenetek után a valóság sokkal fojtogatóbb volt. Dávid a park szélén várt, pontosan ott, ahol megbeszéltétek. A...

Elolvasom
Zoli profilképe
4/10
Vakrandi Zoli, 2026-04-08

A társkeresőn csak ennyi volt írva: „tűzoltó vagyok.” A nő mosolyogva válaszolt: „akkor biztosan tudod, hogyan kezeled a forró...

Elolvasom
 profilképe
5/10
Amikor a Ratio elcsendesedik... , 2026-04-04

Képzeld, milyen reggelem volt! Olyan intenzív álomból riadtam fel, ahol a logika teljesen megadta magát a vágyaknak. Veled voltam....

Elolvasom
Segítség:

Ebben a menüpontban összegyűjtöttük a leggyakoribb kérdéseket és válaszokat témakörönként, funkciónként rendezve. A legtöbb kérdésre itt gyorsan megtalálható a válasz, ha esetleg mégsem, akkor ugyanitt tudsz írni az ügyfélszolgálatnak is.

Rendszerüzenet

Rendszerüzenet