Sokféle hazugság létezik. Lehet hazudni, valakiért, magunkért, egy célért vagy ezer más dologért, amiről azt gondoljuk nekünk úgy jobb, vagy csak egyszerűbb. Nem szeretek hazudni! De ki is szeret!? De akkor miért is tesszük? Vagy miért hazugságra épített alapokra helyezzük azt, amiről azt hisszük segíteni fog az életünkön, de legalább is megkönnyíti, vagy csak eltereli róla egy kicsit a gondolatainkat. Nem jó ez így. Egy kapcsolatot úgy indítani, hogy közben hazudok saját magamnak. Mit gondolhat rólam így a másik ember, akivel összesodor minket az élet, pedig Ő ugyan ezt teszi, tudom. Hát igen, mikor a lelkiismeret megszólal, és mérlegre kell tenni melyik az erősebb. Talán a vágy, hogy változzon valami, mert ez így nem jó, vagy a tisztesség, ami igazi emberré kovácsol hazugságok nélkül, de milyen áron. A hazugság tengerén nem egyszerű az élet, és néha meg kell mártóznunk benne, hogy elhiggyük, van még kiút úgy, hogy még a régit is tapossuk mellette. Ez hazugság? Igen. Kegyes hazugság magunkkal szemben, de magunkért. De attól még hazugság.