Ahogy a napszakok, úgy épülnek fel a kapcsolatok is. Van az első levélváltás. Az lehet a pirkadat, ahogy előderengenek a fénysugarak. Aztán az első találkozás, hirtelen a szemedbe süt a nap. Szinte megrészegülsz a fénytől. Aztán a forró napsugarak alatt átélitek a csodát, izzadtok, átmelegedtek, s a szerelem fűt mint a déli nap.. Majd jön az alkony.... Velünk is így történt. Egy hosszú és fájdalmas végjáték játékosai lettünk... Egy elsejére beszéltük meg a találkozót. Nagyon vártam már. Abban az időben nagyon kevés időnk maradt egymásra. De egy este, a találkozó előtt két nappal egy szomorú levélben megírta, hogy nem bírja feldolgozni a kapcsolatunkat. Komoly lelkiismereti problémái vannak. Ez pont a kapcsolat végére. Ezt jó előre letárgyaltuk, ha bármelyikőnk ki akar lépni, a másik kérdés nélkül elfogadja. Még aznap éjjel megírtam a búcsúlevelem. Megértettem, elfogadtam, örökké szeretni fogom... csak az igazat. Sosem hazudtunk egymásnak. Ebbe a kapcsolatba nem fér ez bele, elég, hogy a kapcsolatunk maga egy hazugság, még egymást is hülyítsük..? Reggel sírva hívott. Kért egy utolsó találkozót. A búvóhelyünk még nem lett lemondva, így praktikusnak tűnt, hogy ott nyugodt körülmények közt át tudjuk beszélni a kapcsolatunk és békésen el tudunk köszönni. Majdnem így történt.... Alig hogy belépett, szinte azonnal egymásnak estünk. Addig is csodás órákat töltöttünk együtt, de akkor ott... Annyi szerelem, annyi vágy, annyi könny... Négy óránk volt csupán. Az utolsó percekig kihasználtuk. Majd kérdőn néztünk egymásra... Elhatároztuk, hogy egy teljes hónapig megszüntetünk minden kommunikációt. Adunk egy hónapot egymásnak, hogy végig tudjuk gondolni a kapcsolatunkat. Majd egy hónap múlva jelentkezünk. Azóta várjuk egymás levelét... ui.: Természetesen nem így lett vége. Jelentkezett.. :)) Életem leghosszabb szerelmes levelét írtam meg ez alatt a 43.200perc alatt. S mint kiderül Ő is.. Szinte azonnal találkoztunk és újra szerettük egymást, mintha soha többé... Ezután még háromszor szakítottunk könnyek közt és öleltük egymást újra. Míg végül tényleg elengedtük egymást... "Ágnes-Ahogy nem lehet" dalát küldte búcsúzóul. Nehéz végig hallgatnom még ma is. Egy pillanatát sem bántam meg soha. S köszönöm a sorsnak, hogy megadta ezt nekem... Kérdeztétek, hogy így történt-e. Minden szó igaz. Kérdeztétek, hogy sikerült-e teljesen lezárnom. Nem. S tán teljesen nem is fogom sosem. Kérdeztétek mennyire fájt. Éljétek át! Őszintén kívánom, egyszer az életben ezt mindenkinek át kell élnie...