Snowerge profilképe

A benzinkút

Snowerge, 2019-12-17

Ez a történet nem rólam szól, úgyhogy magamról röviden annyit, hogy sokat utazom, ennek megfelelően a céges autó mérete egy haciendáéval vetekedik, és szeretek néhányszor belátogatni a házunktól sétatávolságban lévő konditerembe, úgyhogy sokan - természetesen tévesen - tetkóim alapján kigyúrt, reménytelenül primitív macsónak gondolnak. Úgy egy hónapja, talán másfél, hogy egy München melletti kisvárosba kellett kijutnom, hogy egy egyébként teljesen száraz és érdektelen (és mint végül kiderült: felesleges) tárgyalást végigvigyek. Ez az út végül nem is a kinti élmények miatt maradt emlékezetes, hanem egy rövidke szakasz miatt, aminek aztán nagy örömömre folytatása is lett. A szélső oszlophoz álltam be tankolni, és a benzinkutast figyeltem, hogy odahívjam rendberakni a verda ablakait - ma különösen nagy a bogárrajzás, ott figyelnek szétlapulva, titokban arra várva, hogy mint egy rajzfilmben, sértetlenül felpattanhassanak s leporolják magukat -, amikor felfigyeltem rá. Nos. A felfigyeltem, az kicsit alábecslése annak, ami történt. Fogalmazzunk inkább úgy, hogy leesett az állam, és hatalmasat csattant az aszfalton. Első pillanatra a vörös ruha miatt néztem fel, rövidke, karcsúsított darab, úgy harminckétszeres kacérsági faktorral. Aztán már le sem vettem a pillantásom a kicsit zilált, nedvesen csillogó hajfürtök alatt felém villanó féktelen, sugárzó szempárról. Ahogy rámnézett, konstatálta és elhelyezte a látványt, ahogy a szája sarkában huncut mosoly kerekedett: borzongató érzés volt. A játék, az játék, egy finom biccentéssel rámosolyogtam, aztán - nem kis energia bevetésével, miközben tudatos énem a nehéztüzérség és a légierő bevetésével próbálta kordában tartani a mindent elöntő szertelen vágyat - elfordultam, és megbeszéltem a teendőket az épp odaérkező benzinkutassal. Azaz csak beszéltem volna. De a pasas egyszerre lefagyott, mint egy éhező szibériai jegesmedve, mikor rátör az éghajlatváltozás, és szó szerint kigúvadt szemmel stírölt frissen felfedezett "barátnőm" irányába. A kiváncsiság ragadós, úgyhogy tétován odafordultam én is. Huh. Valóban. A hölgy épp a kocsi ablakát mosta, mélyen előrehajolva. Ahogy előredőlt, a ruha rövidke szoknyája feljebbcsúszott combján, és alatta a délelőtti napfény egyenest két remekbeszabott, finoman borotvált, sima és - esküszöm - nedves szeméremajkait világított meg, amelyek hívogatóan mosolyogtak vissza rám. Ezen a ponton a szavak a torkom közelében eltévedtek az egyenes folyosón, és külön odafigyeléssel sikerült némi késedelemmel egy satnya, fél lélegzetet vennem. Csak azt láttam, ahogyan kerek, formás fenekének két dombja között, ahogy kecsesen újra és újra előrehajolt, puncija kacéran és csillogóan nedves várakozással újra és újra megmártózik a melegsárga napfényben. Mozdulatlanul figyeltem az előadást, gyönyörködtem a nőben, aki, mikor befejezte az első ablakot, még a hátsót is tisztára mosta (a benzinkúton megállt az élet), s mikor készen volt, ringó csípővel odasétált a kocsi másik oldalán álló férfihez, és finom, mosolygós csókot lehelt az ajkára. Ha azt mondom, nem voltam virítóan sárga az irígységtől, akkor hazugságon fogtál :). Akartam azt a nőt, ott és úgy, ahogy volt, a kocsi motorháztetejére szegezni, óvatos határozottsággal levetkőztetni - de mit is mondok, hiszen nem is volt rajta mit -, szemeibe nézni, miközben csiklóját simogatva, körben izgatva beléhatolok puncija legmélyére, és lassú odafigyeléssel juttatni el őt s persze vele együtt magamat is a csúcsra. Akartam, de persze nem lehetett. A férfi éppen valami vicceset mondott, mire a nő felnevetett, és ahogy a férfi elindult be a pénztárakhoz, nevetés közben egy rámvillantotta a szemét, egy pillanatra lecsukta őket, majd elfordult, és beült az autóba. Ezt ennyiben hagyni vétek lett volna, úgyhogy, még amíg egyedül volt, odaléptem az autóhoz - kíváncsian húzta le az ablakot -, és megköszöntem neki az izgalmas bemutatót, átnyújtva egy névjegyet. "- Egy hét múlva, ugyanekkor, ugyanitt", néztem a szemébe, majd határozott lépésekkel visszasétáltam az autóhoz, és elhajtottam. Kíváncsi voltam, lesz-e folytatás - de ez már egy másik történet, amit, ha ez a történet tetszett, később elmondok majd.

Csatlakozz!

Ki vagy?
Kit keresel?

Titkos történetek:

wowwow profilképe
8/10
Edző terem wowwow, 2024-04-16

Nem voltam soha se egy nagy edzoterembe jaro. Telen hidegben valo futast viszont nem szerettem soha. Igy edzoterembe mentem. Sokkal...

Elolvasom
Napsugár profilképe
8/10
Parti séta Napsugár, 2024-03-23

Szeretett a naplementében sétálni, kiélvezni minden pillanatát a búcsúzó esti napsugarak cirógatásának. Ma különösen vágyott a vízpartra,...

Elolvasom
wowwow profilképe
8/10
Gitáros csaj wowwow, 2024-03-14

Estere valami buli érdekelt így elkezdtem nézegetni a neten mik a lehetőségek. Kicsit keményebb zenék mozgattak volna meg. Így eléggé...

Elolvasom
Pepe profilképe
8/10
Kaland a medencénél Pepe, 2024-03-04

Előttem úszol egy medencében, lassan, élvetegen, fenekedet minden tempó után kacéran kiemeled a vízből annyira, hogy még Kelyhedet is...

Elolvasom
Segítség:

Ebben a menüpontban összegyűjtöttük a leggyakoribb kérdéseket és válaszokat témakörönként, funkciónként rendezve. A legtöbb kérdésre itt gyorsan megtalálható a válasz, ha esetleg mégsem, akkor ugyanitt tudsz írni az ügyfélszolgálatnak is.

Rendszerüzenet

Rendszerüzenet