..a barát...
A barát.:aki itt van mellettünk, akivel jóban vagyunk, aki ismer és kedvel minket, úgy, ahogy vagyunk. Lehet, hogy voltak érzelmek is valaha, gyenge próbálkozások, tettek vagy szavak, de a végeredmény nem változott meg soha. Barátság és kész. Nem akarnak járni egymással, nem akarnak együtt élni, és ez mindkét fél számára világos, mint a nap. És akkor úgy döntenek, hogy ha úgy hozza az élet, jól érzik magukat együtt. Nem feltétlenül kimondott, papírra leírt döntés, egyszerűen így adódik, ők pedig élnek a lehetőséggel. Egyszer, kétszer, vagy akár százszor. Ma is, holnap is, de lehet, hogy legközelebb csak a jövő hónapban, vagy fél év múlva. Ismerik egymást, és valahol szeretik is a másikat. De nem úgy. Ismerik a másik vágyait, szokásait, elvárásait. És a dolog működik. Nincsenek fölösleges körök, féltékenységi jelenetek, napi száz telefonhívás, hanem mindenki éli az életét, megy a maga útján, és az utak olykor összeérnek. Ez a baráti szex. Vagy szexbarátság. Nevezhetjük bárhogyan, a lényeg ugyan az. Megdöbbentő, de egyre több fiatal és idősebb él így, és még csak nem is érzi rosszul magát ebben a helyzetben. Mit csinálsz ma? Kérdezi a férfi barát. Semmi különöset, válaszol a nő. Akkor átmegyek hozzád, mondja a férfi. Rendben, gyere át, feleli a nő. És megtörténik. Van, hogy körítéssel, iszogatással, filmnézéssel egybekötve, vagy csak ajtóstul a házba rontva. Valaki szeret a másikkal együtt aludni a szex után, de olyan is akad, aki inkább haza megy, és a saját ágyában alszik. Mindenki jól érezte magát és punktum. Nos, hogy normális-e? Jó a kérdés. Hogy nem vagyunk állatok, akiket az ösztöneik hajtanak? Nem, emberek vagyunk. Olyanok, akik megértésre, szeretetre vágynak. Akiknek a mindennapi őrületben, a hajtásban igényük van a simogatásra, két jó szóra, egy odabújásra, vagy társ híján csak egy jó szexre. Hiszen lételemünk az érintés, addig is, amíg a nagy Ő még bujkál valahol.
Csatlakozz!
Titkos történetek:
Megvan a varázsa az első szex élményének is. Felfokozott izgalom, vágyakozás, kíváncsiság. És persze mindig a legjobbra a tökéletes...
ElolvasomEgy kíváncsiság, ami túlment sok határon, de mindannyian élvezzük. 1.rész (igaz történet) Mindig is kíváncsi voltam. Milyen lenne ez...
ElolvasomMár egy éve összejártunk Beleszerettem de úgy igazából Égett a testem mindenem mikor vele voltam ez nem csak pillangók a pocakomban...
ElolvasomSétálgattam az üzletben hogy mit is kell még vennem Egyszer csak egy hang Szia Zoli Odanézek Anna volt aki 5 éve nyugdíjba ment s...
ElolvasomEbben a menüpontban összegyűjtöttük a leggyakoribb kérdéseket és válaszokat témakörönként, funkciónként rendezve. A legtöbb kérdésre itt gyorsan megtalálható a válasz, ha esetleg mégsem, akkor ugyanitt tudsz írni az ügyfélszolgálatnak is.