Laci profilképe

Egy tánc Dórival 2/4

Laci, 2022-09-11

… és a hosszú bevezetés után (mely időben bő fél év volt :P) végül, itt ül a lány az ágyam szélén, valami véletlen szituáció apropóján fotókat nézegetünk az elmúlt 4 évem táncos élményeimről (a lemezgyűjtemény egy mondat erejéig került szóba, amikor Dóri megállapította, hogy tényleg vannak lemezeim. :D). Magyarázok valamit nagyon, majd egy pillanatra ránézek és látom a szemein a vágyat. Elakad a mondandóm. Végül azt mondtam neki, hogy: „amíg vártam rád, azon morfondíroztam, hogy ha találkozunk, megcsókollak, de sikerült elbénázni egy puszival…. szeretném ezt helyrehoz” és az „ni” már nem fért ki a számon, mert ekkor már össze is ragadt a szánk. :D Hosszan, érzékien csókolóztunk. Megfogtam a derekát és próbáltam lágyan magam felé húzni, de miután az ágy szélén ültünk, egymással szemben, ez nem működött. Inkább eldőltünk az ágyon. Ő a hátára feküdt, én mellé. Fölé hajoltam és így folytattuk a csókolózást. Nem siettünk, alaposan feltérképeztünk egymás száját. Közben simogattuk egymást. Ruhán keresztül, simogatni kezdtem a jobb mellét. A ruhája a selyemhez hasonló, sima, lány tapintású anyag volt, kimondottan izgató volt rajta keresztül simogatni a D-s kosárban rejtegettet cicit. Közben a nyelve a számban keresgélte a nyelvem és a gyönyörű barna szemei épp eltűntek a lecsukódó szemhéjak mögött. Szent ég, mennyi csodás inger egyszerre! Alig tudok minden érzékszervemre egyszerre odafigyelni. Kénytelen vagyok a számítógép processzorok működését átvenni: ugrálni az inputok közt. :P Egy picit figyelni az egyikre, majd átváltani a másikra, stb Közben ő az ingem kezdi kigombolni, de hát elég sok gomb van rajta. Miután a felső két gombot kigombolta, inkább levettem az inget, mint egy pólót. Már csak a trikóm volt a felsőtestemen, mely addig szolidan rögzítette magában az izzadságot. Hogy nem kelljen az izzadságban tapicskolnia, gyorsan levettem a trikót is. Az övemhez nyúlt, hogy kinyissa, de hirtelen elakad, ilyen csatot még nem látott – az automata övet végül én nyitottam ki. :D Kuncogtunk rajta egyet. Majd megkérdeztem, hogy a ruhája egyben ruha-e (trükkösnek tűnt, mert oldalt nyitott volt, így sokat mutatott a pociból is). Azt mondta, hogy igen, így megfogtam alul, és már húztam is felfelé, hogy kibújjon belőle. Ezáltal láthatóvá vált a testszínű bugyija, majd a szexi pocija (melyet már korábban is dicsértem és amely dicsérettől teljesen odáig volt, hiszen nem sok pasitól hall ilyet), végül a D-s kosárral, a melltartó. Csodás, a ruhához illő, piros melltartója volt, melyet rögtön le is akartam venni róla. Ehhez a manőverhez kimondottan szeretem, ha szemből átölelem és vakon próbálom megfejteni a kapcsot, mert egy ölelés mégis csak bensőségesebb, ugyanakkor némi kudarc élményt is okozhat, ha nem sikerül. Most ment, mint a karikacsapás. Közben ismét csókolóztunk és amint a földre került a melltartó, én mindkét kezem hasznossá tettem, lágyan megfogtam mindkét mellét. Csókolózás közben, szép lassan hátradőlt az ágyon, én mentem vele. Közben elkezdtem simogatni a melleit, melynek hatására mély sóhajok törtek ki belőle, melyet tele szájjal kivitelezett. Ezen elmosolyodtam, és ha már felszabadult mindkettőnk szája, inkább elkezdtem csókolgatni a melleit. Ezt tetszett neki, a kezével a tarkóm simogatta, majd egy picit jobban odahúzta a fejem a mellére. A mély sóhajok szaporodtak. Az egyik kezemmel megtartottam magam, a másikkal közben simogattam: a melléről először a hasára kalandoztam – imádtam a pihe-puha, sima bőrét – majd méglejebb siklott a kezem, a belső combját simogattam, miközben folyamatosan szoptam a mellbimbóját – végül az ujjaim a bugyin keresztül a csiklónál kötött ki. Már az emlékétől is olyan merevedésem lesz, hogy majd el durranok: miközben Dóri csodaszép mellép szopom, mint egy második csecsemőkorban lévő, közben a nedves bugyin keresztül simogatom a csiklóját. A mély sóhajokat már kiegészíti a testének hullámzása is – ha eddig valaki nem értette, hogy miért szép a bachata a sok testhullámmal, hát itt csak összeáll a kirakós. :P A testbeszéd tökéletesen működik, megsimogatja a fejem, majd némi nyomással jelzi: ideje a mellekkel kevésbé foglalkozni, haladjak szépen tovább. Értem a célzást és apró csókokat szórva az útra, haladok lefelé. A szexi pociján azért egy picit elidőzök, mert pusztán a hasa látványa is képes merevedést okozni, de közben meg tudom, hogy csicsog a nedvtől a bugyija, szóval ne húzzam már az időt! A lábai közé telepszem, lehúzom a bugyiját és akkor elém tárul a csodás látvány, Dóri puncija. Frissen borotválva, nincs túl bonyolítva fazonnal, csupasz a punci. Nem emlékszem, hogy erre a látványra mondtam-e valamit, de az biztos, hogy rögtön odahajoltam és nyalni kezdtem, mint az egyszeri óvodás a fagyit, kánikulában. Dóri hálás közönségnek bizonyult, a sóhajokat apró nyögések és intenzívebben hullámzó test váltotta fel. A lábait a fejem mögött, a hátamon összekulcsolta, mintha attól félt volna, hogy idő elött abbahagyom és elszökök, pedig hát pont az ellenkezőjét akartam. Óriási élmény volt, ahogy a szexi, husis combok körülvettek, ahogy nyeltem a nyálammal kevert puncinedvet és ahogy a testhullámzása ütemessé vált és együtt mozogtunk. Így érte az első orgazmus. Tovább nyaltam, de közben a középső (vagy matató-)ujjamat lassan becsúsztattam a hüvelyébe és azzal is dolgozni kezdtem. A jó öreg, hívogató mozdulat szintén nagyon tetszett a lánynak. Hamar bekövetkezett a második orgazmus is. Itt már egy picit fáradt volt a nyelvem. Miután Dóri testének rázkódása lecsillapodott, óvatosan kihúztam az ujjam, lenyaltam róla az isteni nedüt, majd mellé feküdtem és megcsókoltam. Csókolás közben a hátamra fordított és most ő vett kezelésbe engem. A szájába vette a farkam és szopni kezdett. Miközben mélyen a szemembe nézett, a faszommal a szájában rám mosolygott. Közben én a popsiját simogattam. Nagyon finoman, érzékien szopott, már a szája melegét érezve is csodás élmény volt, de amikor a nyelvét is elkezdte használni, arra szavakat se találok. Amikor úgy éreztem, hogy már olyan kemény vagyok, hogy ha egy cseppel több vér jutna a farkamba szét durrannék, akkor megkérdeztem, hogy szeretne-e ráülni a farkamra? Egy huncut mosoly volt a válasz (és a fejében kb egy „azt hittem, már meg se kérdezed” lehetett). Gyorsan gumit húztam és már ült is rá. A puncija mohón nyelte el a farkam, tövig benne voltam és ő boldogan, mosolyogva lovagolt meg. Ha már sportok: Dóri nem csak táncolni tanult, hanem lovagolni is. Finoman jelezném, hogy ez egy „veszélyes” kombináció! Amit ez a lány művelt a csípőjével, az földöntúli. Talán túl jól is csinálta, mert ő nem jutott el a következő orgazmusig, én hamarabb élveztem el. A parádés csípőmozgás – melyhez hasonlót még a táncparketten sem mutatott korábban, a ritmusra ringó, óriási keblek látványa, a szexi, husis combok szorítása és az „azt akarom, hogy belém élvezz” tekintet, így együtt gyorsan eljuttatott a csúcsra. Úgy töltöttem meg a galambot „majonézzel”, mintha nem lenne holnap. Hosszú csókolózás következett, miközben lenyugodtunk.

Csatlakozz!

Ki vagy?
Kit keresel?

Titkos történetek:

Prophetero profilképe
9/10
Mint a legjobb bor Prophetero, 2022-11-30

Adtam és adott egy esélyt magunknak. Ismertük egymás kapcsolati státuszát és az íratlan szabályokat. Beszélgetéseink során mindketten...

Elolvasom
Karesz profilképe
4/10
Vágyink hétvégéje 3 Karesz, 2022-11-04

Másnap körbe jártuk a ház körüli erdős részt ebédeltünk majd újabb séta . Olyanok voltunk mint a tilosba járó tinik .vacsora után...

Elolvasom
Jonym profilképe
2/10
Érzéki vad Jonym, 2022-10-30

Elmentem hozzád, bekopogtam. Jöttél ès ajtot nyitottál. Te jó ég mikor megláttalak egy köntösben. Kicsit sejteni engedett de látni nem...

Elolvasom
Jonym profilképe
2/10
Érzéki vad Jonym, 2022-10-30

Elmentem hozzád, bekopogtam. Jöttél ès ajtot nyitottál. Te jó ég mikor megláttalak egy köntösben. Kicsit sejteni engedett de látni nem...

Elolvasom
Segítség:

Ebben a menüpontban összegyűjtöttük a leggyakoribb kérdéseket és válaszokat témakörönként, funkciónként rendezve. A legtöbb kérdésre itt gyorsan megtalálható a válasz, ha esetleg mégsem, akkor ugyanitt tudsz írni az ügyfélszolgálatnak is.

Rendszerüzenet

Rendszerüzenet