Laci profilképe

Egy tánc Dórival 1/4

Laci, 2022-09-11

Decemberben egy társastáncos buliban voltam, ahol a társastánc tanárom (és barátom) bemutatta kedves ismerősét, Dórit. Dóri egy kedves, mosolygós, szemüveges, szeplős leányzó, igazi „töltött galamb”, nagy mellekkel, nagy, kerek popsival és karcsú derékkal. Kb, mint a kólás üveg, csak rögtön a nagy kiszerelés, nem a kis üveg. :P Ha már jól bemutattak egymásnak és még táncolni is lehetett, rögtön fel is kértem egy rumbára. Kiderült, hogy nagyon jól táncol a lány – igazából nálam jobban, mint utóbb kiderült, korábban is kezdte a táncot, mint én, szóval naná, hogy jobb benne. :) Ami viszont igazán meglepett, az a szemkontaktus volt. Tánc közben egyébként is jó, ha van (én magam is törekszem rá), de Dóri valahogy más volt, mint az átlagos táncpartner. Mélyen a szemembe nézett, mintha rögtön a lelkem scannelné vagy nem is tudom. Én párszor el is kaptam a tekintetem, mert ez szokatlan volt – szerencsére tánc közben ez a tekintet elkapása még indokolt is lehet, hiszen folyamatosan figyelni kell a közvetlen környezetem, nehogy ütközzünk. A szám végére, a tekintetében valami mást is láttam – bár ezt csak utólag fejtettem meg: egy „egyszer még dugni akarok veled”-szerű nézés volt. Akkor még nem tudatosult ez bennem, csak utólag fejtettem meg, de a szemeire nagyon is emlékszem. A következő pár hétben több buliban is találkoztunk, rendszeresen táncoltunk, beszélgettünk erről-arról, végül meggyőztem, hogy próbálja ki a bachatát is, mert hát az nem csak egy divatos tánc, hanem kimondottan szexi is. :) Pont a következő héten indult egy kezdő kurzus, amire be is nevezett, nekem meg – bérletesként – kapóra jött a dolog, gyakorolni tök jó ám a kezdőkkel is, így elkísértem a kezdő bachata órára. A tanárok a kedvenc bachata tanáraim voltak – és mint kiderült, Dóri már ismerte őket korábbról. Az óra gyorsan eltelt, láttam rajta, hogy nagyon tetszik neki ez a stílus és az óra után áradozott is az új táncról, hogy milyen király a zene, a tánc meg minden. A következő hetekben aztán folyamatosan jártunk a bachata órákra, olyan bulikba, ahol nem csak a klasszikus társastáncok vannak, hanem bachata is. Közben sokat beszélgettünk és egyre feltűnőbb volt, hogy azért sok mindenben egy húron pendülünk. A humorunk nagyon is azonos és nem is „kíméltem”, ha volt alkalmam megnevettetni, éltem is a lehetőséggel. Az egyik buli végén, kb 10 perc eltéréssel két különböző ismerősöm is megkérdezte – négyszemközt – tőlem, hogy alakul-e valami Dórival? (az a személy is, aki egyébként bemutatott egymásnak minket). Én akkor reflexből mondtam, hogy dehogy is… vagy legalábbis én nem tudok róla…. végülis tetszik a csaj, de nem tudom, hogy ez kölcsönös-e… különben is van pasija… Ez után pár héttel Dóri mondta, hogy szakított a pasijával. E hír hallattán rögtön felugrott a pulzusom vagy 20-szal. :D Bár nem tudtam, hogy erre mi a jó megfejtés? Jó ötlet-e rögtön rástartolni a csajra vagy sem? Én arra tippeltem, hogy nem túl udvarias dolog, szóval csak nagyon óvatos udvarolgatásba kezdetm. A lány megnevettetésén túl azért a bókok szórása sem állt távolt tőlem soha, nem szoktam titkot csinálni abból, ha tetszik valami, de most határozottabban adtam elő magam, finoman célozgattam arra, hogy nem csak tánc közben símulnék hozzá, és kellemes meglepetés volt, hogy ezt tetszett neki, pozitívan reagált erre. Persze, azért elég óvatos lehettem, mert egy chatelés során írta, hogy azért ne udvariaskodjam túl a dolgot, ha akarok tőle valamit. :D Végül, eljutottunk odáig, hogy ő csak alkalmi kalandot szeretne (mert a pasijával szakított ugyan, de ez egy ilyen se veled- se nélküled kapcsolat, most épp szünetelnek, de ez még változhat), viszont, ha kalandozna valakivel, azt velem szeretné. A kereslet és a kínálat végül itt találkozott. Nagyon kívántam őt, kedvelem is, de szerelmes én se voltam belé, így az alkalmi kaland lehetősége tökéletes volt mindkettőnk számára. Végül, egy szép péntek estére elhívtam magamhoz, hogy megmutassam a „lemezgyűjteményem”. Péntek este, negyed 8-ra volt megbeszélve a találkozó, de hamarabb értem oda. Közben azon gondolkodtam, hogy hogyan üdvözöljem? Már régóta szerettem volna megcsókolni, de a korábbi alkalmak nem voltak alkalmasak, vagy legalábbis nem tudtam, hogy hogyan reagálna rá, hiszen mégis csak diszkréten kellene kezelni a dolgot. Pedig, volt egy-két olyan közös táncunk, aminek a végét nagyon is frappánsan lehetett volna zárni egy érzéki csókkal. Végül, ehhez nem voltam elég bátor, igaz, a diszkréció is maradt. Szóval, azon gondolkodtam, hogy itt „csak” vadidegenek vannak körülöttünk, nyugodtan megcsókolhatom. :P Egyszer csak egy feltűnő, tűzpiros ruhában feltűnik a tömegben Dóri, cuki mosollyal az arcán. Egy szia után felém hajol, végül egy rendkívül suta puszi lesz csak az üdvözlés – ennyit arról, hogy kitaláltam a csókot. :D Elindultunk a lakáshoz. Út közben általános dolgokról, munkáról csacsogtunk – mindketten informatikusok vagyunk, volt közös téma…

Csatlakozz!

Ki vagy?
Kit keresel?

Titkos történetek:

Prophetero profilképe
9/10
Mint a legjobb bor Prophetero, 2022-11-30

Adtam és adott egy esélyt magunknak. Ismertük egymás kapcsolati státuszát és az íratlan szabályokat. Beszélgetéseink során mindketten...

Elolvasom
Karesz profilképe
4/10
Vágyink hétvégéje 3 Karesz, 2022-11-04

Másnap körbe jártuk a ház körüli erdős részt ebédeltünk majd újabb séta . Olyanok voltunk mint a tilosba járó tinik .vacsora után...

Elolvasom
Jonym profilképe
2/10
Érzéki vad Jonym, 2022-10-30

Elmentem hozzád, bekopogtam. Jöttél ès ajtot nyitottál. Te jó ég mikor megláttalak egy köntösben. Kicsit sejteni engedett de látni nem...

Elolvasom
Jonym profilképe
2/10
Érzéki vad Jonym, 2022-10-30

Elmentem hozzád, bekopogtam. Jöttél ès ajtot nyitottál. Te jó ég mikor megláttalak egy köntösben. Kicsit sejteni engedett de látni nem...

Elolvasom
Segítség:

Ebben a menüpontban összegyűjtöttük a leggyakoribb kérdéseket és válaszokat témakörönként, funkciónként rendezve. A legtöbb kérdésre itt gyorsan megtalálható a válasz, ha esetleg mégsem, akkor ugyanitt tudsz írni az ügyfélszolgálatnak is.

Rendszerüzenet

Rendszerüzenet