Titkos történetek:

Tren profilképe
10/10

Édeshármas Lénával - 2. rész

Tren,

A kanapéra feküdtél. Én a szádhoz mentem, és őrülten elkezdtél szopni. Eközben Léna feje már a combjaid között volt. Óvatosan, de mégis ismerősen kezdte el nyalni az ajkaid, a csiklód, majd először egy-, végül két ujjával kezdett el ujjazni. Vékony kis ujjai voltak, ezért be tudta dugni a harmadikat is. Ezt nagyon élvezted. Hamarosan el is élveztél attól, hogy egyszerre kényeztetik a csiklód, a puncid, a hüvelyed, és a kedvenc farkad pedig a szádban van… Annyira elengedted magad, hogy egy picit

Elolvasom
Pontátlag: 10/10
Tren profilképe
10/10

Édeshármas Lénával - 1. rész

Tren,

Lénát egy társkeresőn ismertük meg. 24 éves volt, 154 cm, vékony, szőke. Már régóta beszéltél róla, hogy szeretnéd megélni a leszbi hajlamaid, egyszerűen ki akartál már nyalni egy csajt, és én ezt értelemszerűen nem tudtam neked megadni, hát belementem. Kicsit izgatott voltam, de ugyanakkor tartottam is ettől a találkozótól, hogy hogyan fogjuk ezt lereagálni. Ne félj, nem lesz gond, nyugtatgattál. Egy szabályt kell mindössze betartanod: nem dughatod meg. Minden más lehetséges. – mondtad. Eljött

Elolvasom
Pontátlag: 10/10
Tren profilképe
7/10

Wellness hétvége

Tren,

A hétvégére sikerült elszabadulnunk egy wellness hotelbe. Már este érkezünk meg, szinte minden vendég már az étteremben ül és vacsorázik. A wellness részleg 21.00 óráig tart nyitva, még van fél óránk. Mindketten kíváncsiak vagyunk a wellness részlegre, ezért úgy döntünk, hogy gyorsan levetkőzünk a szobában, felkapjuk a fürdőköntösöket és meglátogatjuk a wellnesst. Mikor megérkezünk, már nincs ott senki, hiszen mindenki elment már vacsorázni. A szaunát is kikapcsolták, már csak kb. 50 fok van ben

Elolvasom
Pontátlag: 7/10
Mara profilképe
6/10

Édes befejezés....

Mara,

A kávéfőző halk duruzsolása törte meg a lakás csendjét, miközben a friss kávé illata keveredett a bőrünkön maradt tusfürdő aromájával. Már félig felöltöztünk. Márk már felhúzta a nadrágját, de az inge még nyitva állt, szabadon hagyva izmos mellkasát. Én csupán egyetlen bő, fehér ingben voltam, amit sietősen kaptam magamra; a gombjai félig nyitva álltak, a lábaim pedig csupaszon villantak ki alóla. A búcsúzás nehéz volt, szinte fizikai fájdalmat okozott a tudat, hogy percek múlva újra elválnak a

Elolvasom
Pontátlag: 6/10
Mara profilképe
7/10

Édes folytatás....

Mara,

Lassan kicsúsztam Márk karjai közül,és a fürdőbe mentem. Megnyitottam a zuhanyt, majd beléptem a kabinba. Élveztem a forró vízsugarakat, ahogy a testemet simogatják. Lassan, komótosan kentem el a tusfürdőt a bőrömön, szinte kényeztetve magam a saját érintésemmel, ahogy a meleg víz átjárt minden porcikámat. Márk határozott mozdulattal csúsztatta el a zuhanyzó üvegajtaját. Megfordított, a nedves, meleg csempének támasztott, és a vizes tincseket az arcomból hátrasöpörve mélyen a szemembe nézett. A

Elolvasom
Pontátlag: 7/10
Mara profilképe
8/10

Édes légyott....

Mara,

A megszokott kis titkos kuckónk felé hajtottam. A bensőm egyre jobban remeget, amíg parkolóhelyet kerestem. – Hol vagy? – olvastam a határozott kérdést a telefonom kijelzőjén. Nem válaszoltam, mert már csak egyetlen sarok választott el tőle. Ahogy befordultam és megpillantottam, az egész testemen végigszaladt az az ismerős érzés, hogy mennyire kívánom őt. Elindult felém, a tekintete végig fogva tartott, és megjelent az a huncut mosoly a szája sarkában, amit annyira szerettem. Megöleltük egymás

Elolvasom
Pontátlag: 8/10
Dávid profilképe
6/10

A találkozás öröme

Dávid,

Koccannak a poharaink a viszontlátás örömére. Csak ásványvízzel, hiszen mindketten vezetünk majd hazafelé , ahogy ide is jöttünk. Ez jutott nekünk. Az esti romantikus borozást egyébként is máshol, mással szeretjük. Jólesik újra elmélyedni a szemedben, látni az ismert vonalakat és mozdulatokat. Ahogy egy régi történetet mesélsz van időm figyelni a hangod, ami mint mindig, most is olyan hatással van rám, hogy kiszakít a mindennapokból és idehoz a kanapéra. Melléd. A jelenbe. Mesélsz az életedről,

Elolvasom
Pontátlag: 6/10
Freeeman33 profilképe
6/10

Pötymögölès

Freeeman33,

Megvan a varázsa az első szex élményének is. Felfokozott izgalom, vágyakozás, kíváncsiság. És persze mindig a legjobbra a tökéletes kielégülésre számítás. Különben nincs is értelme, különben nem is mennék bele. De kétségkívül benne van a tapogatózás, a felfedezés. A határok feszegetése. Nem szeretem előre megbeszélni mi hogyan miképp fog történni. Nem kell az előre megírt forgatókönyv. Inkább csak hagyni hogy az események maguktól történjenek. Csak sodródni az árral mint bacilus a hugyban. Ami

Elolvasom
Pontátlag: 6/10
IfjúSzőke profilképe
5/10

Felborult élet: kiváncsiság

IfjúSzőke,

Egy kíváncsiság, ami túlment sok határon, de mindannyian élvezzük. 1.rész (igaz történet) Mindig is kíváncsi voltam. Milyen lenne ez meg az. És a kíváncsiság miatt lett az, hogy Én (27) egyszerre szexeltem a menyasszonyommal(25), a szeretőmmel(20), az anyósommal(54) és a legjobb barátnőjével(64). Minden ott kezdődött, hogy gyerekkori lány ismerősöm, Kitti, rá írt a menyasszonyomra Alexára, hogy szeretne velem és ő vele egyszerre lefeküdni. Kittinek bejöttem, és Alexának a testéért nagyon

Elolvasom
Pontátlag: 5/10
OXOX profilképe
6/10

Anna s az évforduló

OXOX,

Már egy éve összejártunk Beleszerettem de úgy igazából Égett a testem mindenem mikor vele voltam ez nem csak pillangók a pocakomban ez sokkal több volt Nagyon nehéz volt egyensúlyban tartani az életemben Szombat este 6ra mentem dolgozni Néha hejetesitek a portaszolgálatban éjjel.egy nagy üveg épület a város közepén ami zárva van ilyenkor Kb 8 óra után csörög a telefon itt vagyok engedj be Imádott Anna bejött ezüstös haja mely teljesen ősz s csillogó barna szemei világítottak a félhomály

Elolvasom
Pontátlag: 6/10

Csatlakozz!

Ki vagy?
Kit keresel?
Segítség:

Ebben a menüpontban összegyűjtöttük a leggyakoribb kérdéseket és válaszokat témakörönként, funkciónként rendezve. A legtöbb kérdésre itt gyorsan megtalálható a válasz, ha esetleg mégsem, akkor ugyanitt tudsz írni az ügyfélszolgálatnak is.

Rendszerüzenet

Rendszerüzenet